A provokatív képek a nagy közösségi oldalon szerintem mindenki számára ismerősek. Ez már önmagában is probléma, de ami alatta zajlik az egyszerűen szörnyű!
A kamasz lányok majdhogynem mindenüket kitárva, mai szó használattal feltolnak egy képet magukról és várják annak az embernek a reakcióját, akinek szánják, de helyette más az eredmény.
A tetszikelők és kommentelők nagyobb arányban lányok a gond pedig az, hogy szinte olyan mintha, leszbosz szigete tárulna elénk.
A lányok egymást dícsérgetik olyan becézésekkel, mint a drágám, szívem, egyetlenem, szerelmem!!!, édesem.
A kommentárok körülbelül így néznek ki:
” jaaaj drágám annyira csodálatos vagy!”
” istenem kisszívem olyan gyönyörűséges vagy!”
” egyetlenem te annyira szépséges vagy”
Mi történt? Elfogytak a pasik, hogy már a lányok “nyalnak” lányoknak?
Minderre akkor figyeltem fel, amikor a 13 éves unokahúgom arról tartott élménybeszámolót, hogy az osztálytársnői, kishíjján felfalják egymást az iskolában. Ölelgetik, puszilgatják egymást és fiúkhoz méltó beceneveken szólítják a másikat. A ráadás pedig a fentebb megírt események.
Persze teljesen megértem. A kiégés pasizás terén hamar eljöhet náluk. Hiszen vannak olyanok közöttük, akik többször cserélnek pasit, mint bugyit és nem a korosztályukban!!!
A képek és a hozzájuk fűződő kommentárok láttán pedig a kérdés nagyot visít: hol vannak a szülők? Miért nem látják vagy képesek észrevenni, hogy ez nem normális?
Egy valamire való szűlő a körmére néz gyermekének, hogy kikkel barátkozik, milyen képek jelennek meg az ismerősök számára, miket oszt meg.
Ezek a hozzászólások égbekiáltóak és ennek nem így kellene lennie, hogy a lányok bókolnak a saját nemüknek!!
Egy 14 éves fiú számára pedig még nehezen megy a bókolás, egy lányra való ráköszönés is hatalmas eredmény, nem hogy egy tetsziket nyomjon vagy kommenteljen.
És különben is bőven elég egy fiú-lány kapcsolat csöpögését végig nézni nemhogy még azt, ahogy a kislányok dobláják egymásnak a szívecskéket.
Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz!
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)
1. Anyuci mos, főz, takarít, apuci meg nézi a meccset vagy a haverokkal ül a kocsmában.
2. Egyszerű mintakövetés zajlik. A fiatal lányok ellesik a nagyobbaktól, vagy 1-1 internetes oldal vagy 1-1 női magazinból vesznek példát, és maguk is hasonlóképp megteszik, és elhitetik önmagukkal, hogy ez egy nagyon menő dolog, hogy ők már többek mint egy gyerek, hogy erre buknak mások, hogy ettől ők különbek lehetnek másoktól, hogy ez számukra boldogságot adhat. Aztán ugyan úgy várják a külső megerősítést lájkok, szívecskék és vélemények formájában. Önmagukat nem értékelik, önmaguk felé nincsenek elvárásaik, csak mintát követnek, mert az könnyebb, elérhetőbb és ez nagyon jó buli 🙂