Az oktatással még most is gondok vannak, de a baj nem most kezdődött.
Repüljünk vissza az időbe, amikor én voltam másodikos általános iskolás.
A 2000-s év elején vagyunk egy városi általános iskolában. A város egyik legjobb iskolája, ami híres a diákjairól, programjairól, oktatásáról.
A másodikosok osztályában járunk. A kis diákok feszülten várják azt a kis cetlit, ami a további tanulmányaikra rányomja a bélyeget (?)
A tanárnénik kilépnek a szertár ajtón és kezükben a végeredmény és az a papír is, amitől a kis 8 éves nebulók rettegnek.
Nem volt magyarázat csak tények.
Az iskola a másodikos kisdikjait ugyanis három felé osztotta harmadik osztálytól:
– az angolosok
– a számítástechnikások
– a hagyományőrzősök! (a rettegett)
Az elsőbe a legerősebb tanulók, a másodikba a tőlük kicsit gyengébbek, de mégis erősek, a harmadikba pedig hát mondjuk ki magyarán a “selejt” került.
Már akkor tudtuk, hogy az nem jó és szégyelni való, ha valaki odakerül, mert az gyenge.
Most így 12 év távlatából már tudom, nem voltam selejt egyszerűen csak lassabb, mint a többiek. A matek nem volt az erősségem sose! Tehát, ha valaki gyenge volt egy bizonyos tárgyból vagy többől az odakerült.
Sírva fakadtam, teljesen összeomlottam mikor a papíron megláttam a: hagyományőrző feliratot.
Képzeljétek el ezt a kis 8 évest, aki akkor nem kapott semmiféle magyarázatot, hogy miért jutott ő oda, csak bélyeget.
Nem magyarázták el neki, hogy semmiféle baj nincs vele, hogy ez nem szégyen, hogy ez nem baj, nem mondták el neki, hogy csupán arról van szó, hogy az első kettő csapattal nem tudna haladni, hiszen egy tárgyból ott elvérezne.
Ez egy kőkemény lelkiterror volt akkor 27 embernek! (3 osztályból érkeztek/ érkeznek ide gyerekek)
A másik történet már a húgomról szól, amikor ő lett első osztályos. Egyik délután 4 órakor vártam a folyósón iskola után. Pénteki nap volt. A testvérem szomorú arccal és lógó orral baktatott kifelé a teremből.
Kérdeztem, mi a baj? A válasz: én nem kaptam ma jutalom figurát.
A jutalom figurát a gyerekek hétvége előtt kapták meg a heti teljesítményért. Egy kis falizseb tartogatta azokat az áhított kinder figurákat, amikért a gyerekek már 6 évesen versenybe szálltak.( persze nem önszántukból)
Tanulok pszichológiát és elmeséltem ezt a tanáromnak, aki erre annyit: lelki terror.
Ugyanis ezzel a figurával azt akarták elérni a tanárok, hogy a gyermek átlagon felül teljesítsen, nem volt elég a maximum, több kellett annál, hogy figurát kaphasson. Na már most az én testvérem, amióta csak iskolás, éltanuló!
Minden gyereknek van egy teljesítményi szintje, ha kettes kettes, ez ő és, ha nem tud többet, akkor nem kell megkínozni a hármasért. Attól, hogy kettes még lehet belőle jó ember és lehet ő jó gyerek!
A szülők ezt a figurás dolgot felháborítónak találták hiszen, aki a hétvégén nem kapott figurát mind ilyen képpel állt oda a szülő elé, mint az én húgom.
Pedig lehet, hogy igenis jól teljesített csak éppen nem két ötösöt vagy három négyest tudott produkálni, hanem mondjuk csak egyet.
A harmadik történet pedig visszakanyarodik hozzám, amikor végképp szembesültem a selejt bélyegével.
Miután megbarátkoztunk a hagyományörző osztály névvel és összemelegedett a csapat, bevezették a nyelvtanulást. Két részre bontottak ismét minket: német, angol.
Eltelt pár hét mikor az egyik osztálytársam bőszen mesélte nekem német óra után, hogy az ő anyukája tudja az igazat arról, hogyan is lettünk most szétbontva.
Az angolba kerültek a leggyengébb tanulók, a németbe az erősebbek. (én ettől függetlenül akkoris angolt akartam tanulni, de ezt akkor nem kérdezte senki és volt benne némi öröm is, hogy legalább nem a leggyengébbek között vagyok, tehát nem vagyok annyira alul a társaimnál).
Értem én, hogy mi ennek a bontásnak a lényege, de ezt el kellene magyarázni a gyerekeknek is. Joguk van tudni miért sorolták őt oda, ahoval.
Attól, hogy 8 éves még igenis le kell ülni és tudatni vele, hogy ” gyermekem, te nem vagy szégyelni való, nincs mit szégyelned. Ez meg ez nem megy, ezért kerültél ebbe az osztályba! ” Szerintem nem egy egész estét betöltő program ez!
Nehéz volt ezt megemészetni, hiszen emiatt a besorolás miatt mindig azt éreztem, hogy mi mások vagyunk, mi amolyan kireksztettek vagyunk.
De mondok valamit, lehet, hogy a gyengébb tanulók gyűltek itt össze, de :
– minden iskolai versenyben dobogósok voltunk,
– a Nesquik által rendezett versenyben negyedik osztályban elsők lettünk,
– van köztünk gépészmérnök, jogász, pék újságíró és tehetséges táncos.
Az iskolákban kicsit humánosabban kellene megoldani a gyengébbek felzárkóztatását nem pedig ennyire drasztikusan kezelni a dolgokat! Olyan megoldás kellene, ami nem tesz kárt a gyermek lelkében.
Az akkori szülőktől pedig megkérdezném, hogy ha az életben annyi mindent elért a gyermeked, lett belőle valaki, akkor ezért megérte őt leszidni és még jobban azt éreztetni vele, hogy nem ér annyit, mint a többi?
Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz!
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)
