Sokszor említettem már, hogy a korosztályomat nem értem. Mindig meg tudnak döbbenteni és elgondolkoztatnak egyes dolgokkal kapcsolatban.
Tegnap két velem egy idős ismerősömet is eljegyezték, ezen kvül pedig két volt évfolyamtársamnak már gyereke is van.
Egyszerűen kifakadt belőlem a kérdés: Mi a fene folyik itt? Mindenkinek elment a maradék esze?
Valóban szép dolog, amikor egy nőnek megkérik a kezét, de szerintem nagyon fontos tényezői vannak egy ilyen nagy lépésnek, amire egy férfi rászánja magát.
Először is, hogy korban elég érettek e már ahhoz, hogy házasságról beszéljenek. 18 és 20 éves kor között szerintem teljesen felesleges az, hogy gyűrűs menyasszony legyen valaki. Ebben az időszakban még annyi víz lefolyhat a Dunán. Bármikor támadhat a fiúnak és a lánynak is az a gondolata, hogy talán még nem kellene elköteleződni, hogy lehet nem az első vagy a második mellett kellene lehorgonyozni.
A második a kapcsolat kora. Láttam én már vad dolgokat. 3 vagy 4 éve az egyik ismerősömet eljegyzték röpke két hónap után. Rá pár hónapra egy rögtönzött esküvőt tartottak mivel útközben a baba is becsúszott. Most házasok, van egy 3 éves kislányuk és a lány szüleinél laknak egy halomba.
De most is röpke 1 év után ott a gyűrű az ujján és boldogan mutogatja a világnak, hogy ő bizony menyasszony lett.
1 év kevés ahhoz, hogy azt mondjam igen ő az a lány, igen ő az a pasi. Volt már hosszútávú kapcsolatom, tudom milyen az, amikor jön a rögösút. Szét is választott bennünket. Persze pontosan azért, mert akkor még nem igazán tudtam helyesen kezelni a dolgokat, nem úgy, mint most.
A harmadik fontos tényezőt elég egy mondatban leírnom: Nem mindegy, hogy mindennap találkoztok vagy mindennap együtt éltek összezárva. A kettő nem ugyanaz!
Ezernyi gondolat cikázott tegnap a fejemben és nem hagytak nyugodni. Egyre több 20 éves vagy attól fiatalabb lesz hirtelen menyasszony vagy anyuka úgy, hogy még 1 évet és közös gondokat sem élt meg a kapcsolatuk.
(Tisztázzuk a facebook hiszti nem közös gond!)
Már ebből is divatot akar csinálni a fiatalság? Annyira menő elköteleződni, hogy a tényeket, amik fontosak, már nem is veszik figyelembe?
Nagy gond van, ha ezekre a válasz igen. Divatból gyereket vállalni és házasodni nagyon nagy felelőtlenség. Szörnyű, hogy hamarosan ebből is hóbort lesz vagyis nagyon azon az úton halad.
Felvetődik az a kérdés is, hogy a szülő hol van ilyenkor? Miért engedi, hogy a gyermeke, akinek még fogalma sincs arról mit vállal, ilyen vad dolgokba ugorjon fejest!?
Miért engedi, hogy 20 évesen, amikor még jövedelme sincsen, se saját otthona gyermeket vállaljon? Miért engedi, hogy az első fiúnak ingent mondjon?
Mégse igaz az, hogy a nők elhúzzák a házasságot és a gyermekvállalást? Valaki tévedett volna ezzel kapcsolatban, vagy csak az én ismerőseim esztelenek?
Kérdés kérdés hátán.
Vágyom én is az anyaságra a házasságra, de nem most, majd amikor készen állunk rá mindketten.
Most egyelőre élvezzük a kapcsolatunkat, hogy kettesben vagyunk, hogy miénk a világ.
Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz!
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: