Ballagási dalok és versek gyerekeknek

Lassan eljön az óvodai és bölcsődei ballagások ideje. Minden szülő törölgeti majd az örömkönnyeit, mikor kicsi csemetéje ott áll a csoportszoba vagy az udvar közepén és tisztán és hangosan énekli a betanított dalocskát. Mi is nagyon szép dalt tanítottunk a gyerkőcöknek és erre az alkalomra összegyűjtöttem pár ballagási dalt és verset. Fogadjátok sok szeretettel:

Donászi Magda: Búcsú az óvodától

Kicsik voltunk, nagyok leszünk,

Hívogat az iskola:

Csingi — lingi! Gyertek, gyertek!

Szól a csengő szép szava.

Megyünk ím már, hogyne mennénk,

Kedvesek ám a betűk.

De most azért óvodásként,

Mégis könnyes a szemünk.

De jó is volt ide járni!

Mennyi öröm várt itt ránk!

Sok — sok mese, nóta, játék,

Napsugaras szép világ.

Itt játszottunk télen, nyáron.

Nőttem, s velem nőtt a szék,

A baba, a labda, autó,

Tanultam verset, mesét.

Hej, de jó volt ide járni

Úgy — e bizony gyerekek?

Óvó néni, akárcsak az

Édesanyánk, szeretett.

A csengőig ágaskodtam…

Most elérem könnyedén,

S a kicsiknek most én mondom:

Te is megnősz, kisöcsém.

Kicsik voltunk, nagyok leszünk,

Hívogat az iskola,

De téged, szép óvodánk,

Nem felejtünk el soha.

Kiss Jenő: Óvodában

Óvodában

nagy szobában

kicsi asztal,

kicsi szék.

Óvodában

fiúk- lányok-

Ők is mind- mind

kicsikék.

Évek jőnek,

nagyra nőnek

fiúk- lányok

kicsikék.

De sosem nő

már nagyobbra

kicsi asztal,

kicsi szék.

Ha kíváncsiak vagytok még a további versekre és dalokra itt találjátok az oldalt:

Ballagási dalok és versek

Kedves anyukák!

Legyet büszkék az apróságokra és vigyetek magatokkal százas zsepit a ballagásra!!!

Címkék: ,

Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz! 

Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?

Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)

 

Tovább a blogra »