“A társfüggő személy másoktól teszi függővé önértékelését, véleményét, hangulatát vagy tetteit, élete nehézségei miatt másokat okol, ahelyett, hogy felvállalná a felelősséget. Nem érzékeli a határt önmaga és mások között, könnyen befolyásolható, ugyanakkor akaratos és manipulatív, kapcsolataiból hiányzik a kölcsönös szabadság és az önállóság. A társfüggőség következménye és lételeme az emberi játszmák útján történő manipuláció. A társfüggőséghez két ember kell, egy társfüggő kapcsolat kialakulásáért mindkét fél felelős.”
Kezdeném ott a cikkemet, hogy nem rég írtam arról, hogy miért és hogyan kellene élvezni az egyedüllétet pontosabban, hogyan is lehet ezt létrehozni úgy hogy ezt az ember élvezze is.
Az egyedüllét és a magány között van különbség, de kicsi a határvonal.
Az egyedüllétet az ember maga választja meg a magányt viszont hozza az élet.
Én arról írtam, hogy nem akarom az egyedüllétet választani huzamos időre és nem tudom magam elképzelni, ahogy egyedül megyek el egy nyaralásra vagy esetleg, hogy egy zárt szobában magammal foglalkozzam, mert arra van lehetőségem egy kapcsolatban is.
Sokszor írtam már meg, hogy társas lények vagyunk és ebbe nem csak az tartozik bele, hogy csakis kizárólag a másik nemre van szükségünk. A társas lények alatt azt kell értelmezni, hogy szükségünk van családra, barátokra, párkapcsolatra. Fontos, hogy érezzük, tartozunk valahová és nem vagyunk a világban tök egyedül, mint a kisujjunk.
Ha vannak barátaim miért ítéljem magam magányra??
Amikor pedig szakítok nem pont éppen az egyedüllétre vágyom, hanem arra, hogy legyen egy barát vagy egy családtag mellettem, aki támogat és biztat, hogy megy még így is tovább az élet és, hogy a világ még nem dőlt össze.(Persze ezt most már egyedül is tudom!) Szükségem illetve szerintem mindenkinek szüksége van arra egy szakítás után, hogy valakinek kiadja minden dühét és bánatát vagy mélyen egyetértsenek abban, hogy jó döntés volt ez, mert a szakításnak köszönhetően nem ragadt meg egy rossz kapcsolatban.
És, hogy miért írok erről megint?
Felkaptam a fejem egy kommentre, amin hatalmasat nevettem. Társfüggőnek lettem titulálva. Fentebb megírtam mit is jelent pontosan ez a fogalom.
Én nem mérem magam másokhoz, a véleményemet nem mások véleménye után alkotom, a hangulatom pedig attól függ, éppen hogyan érzem magam a saját tulajdon bőrömben és teljes békében élek magammal, amiért keményen megdolgoztam eddigi éveim során. Képes vagyok elfogadni minden hibámat és a kapcsolatomban biztosítom a szabadságot és az önállóságot.
Nem vagyok híve annak, hogy a játszmák helyet foglaljanak a nálunk, mert az úgysem vezet sehová. Tökéletes megoldásnak tartom azt, hogy őszintén megmondjam a páromnak, hogy mi zavar, mi bánt és szerintem min kellene változtatni.
Igen reagálok a kommentre, bár nem kellene, de nem vagyok képes arra, hogy hagyjam, hogy olyan címkét ragasszanak rám, ami nem igaz.
Egy társfüggő egyik kapcsolatból a másikba ugrik fejest, nekem viszont voltak nagyobb és kisebb szünetek. Kellett is, mert csak úgy léphettem tovább, ha mindent feldolgozok. Na meg persze kellett ahhoz is az idő, hogy megkeressem azt, hogy én hol is ronthattam el. Mindig megtaláltam. Nem mutogattam ujjal az exeimre, mert tudtam én is hibás vagyok azért, amiért a kapcsolat zátonyra futott. Két ember kell egy harmonikus kapcsolathoz, ahogyan ahhoz is két ember kell, hogy egy kapcsolat teljesen becsődöljön.
Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz!
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: