Drága barátnőm úgy döntött, hogy írjam meg mostani helyzetét, mivel úgy gondolja, hogy ezzel a kérdéssel nincs egyedül.
1 év szingliség, kudarcba fulladt kapcsolatok és randevúk után, az ajtaján végre egy olyan valaki kopogtatott, akire a női társaink azt mondanák, hogy ilyen csak az álmainkban létezik.
A pasi fedőneve ebben a történetben Kristóf.
Szóval Kristóf emberünk ama pasik táborát erősíti, akik önmaguk elé helyezik azt a nőt, akivel együtt van.
Figyelmes, gyengéd, kedves és nem utolsó sorban udvarias.
A hétvégét most éppen együtt töltik, de tegnap még a nagy találkozás előtt Karina meglátogatott.
Nagyon izgult, nem csak amiatt, mert végre egy normális pasival hozta össze az élet, hanem mert ezen az eseményen a szülők bemutatása is megtörtént.
Szerencsére Karina nagyon nyitott, szívesen ismerkedik új emberekkel és a szülők is azonnal megkedvelik az első találkozáskor. Tegnap mégis remegő kézzel távozott tőlem. Azt mondta számára a szülőkkel való találkozás mindig olyan, mint egy nagy megmérettetés.
Végül én tettem fel a kérdést, félsz, hogy nem felelsz majd meg nekik? A válasz igen volt.
Félelme érthető, mivel manapság is előfordul még az, hogy nem a párt kereső állít fel ideálokat, hanem maguk a szülők. Vagyis nem csak nekünk, de a szüleinknek is van némi elképzelése arról, hogy milyen legyen a jövendő menyük vagy vejük. Ezek az elképzelések azonban néha elég hajmeresztőnek tűnnek.
Nem mindig az anyagiakról szól ez az egész, hanem arról, hogy milyen a faji vagy vallási hovatartozása, politizál e vagy sem, mennyire fontos neki a család, mennyire tanult és még sorolhatnánk.
Vegyük például azokat a szülőket, akik úgy gondolják, hogy egy nő karrierje az életben a családról való gondoskodás legyen, ne pedig egy nagy vállalati cég vezetői pozíciója.
Amikor a szülők és gyermekük között úgymond háború tör ki, mindig elhangzanak az ismerős mondatok. ” Nem hozzájuk megyek feleségül!” ” Nem őket veszem el!”
Bizonyos értelemben viszont ezek a mondatok nem teljesen igazak, sőt inkább egyáltalán nem igazak. A házassággal ugyanis a másik fél családját is megkapjuk egy életre. És ugye senki nem szeretne egy életen át háborúzni?
Abban szerintem mindenki teljesen egyetért, hogy igazán akkor jó a helyzetünk, ha mindenki meg van elégedve mindenkivel, szerete van és béke és nincs bennünk az állandó teljesítménykényszer, nincs az, hogy folyamatosan azt érzem, bizonyítanom kell.
Sokkal jobb, ha a szülők elvárása kifullad abban, hogy mindegy milyen, csak szerethető legyen és a gyermekemet boldognak lássam.
Az élet azonban nem mindig ilyen egyszerű, de a kérdés mindenkiben ott van, ott volt és ott lesz:
Kinek feleljek meg? A páromnak vagy a családjának? Netán mindkettőnek?
Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz!
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)
