Mikor beköltöztünk ebbe a társasházba, úgy éreztük, mintha senki nem lakna itt. A szomszédokat is alig láttuk és a csend is kissé zavaró volt. A mellettünk lakókról annyit tudtunk, hogy két gyermekük van. Egy kamasz és egy óvodás korú. A másik mellettünk lakók pedig néha-néha, ha adtak életjelet magukról.
Szóval így éldegéltünk egészen egy bizonyos délutánig. Azon a délutánon tudtuk meg, hogy felettünk egy fiatal srác lakik, aki éppen akkor kiabált az akkori barátnőjével telefonon. Veszekedtek.
” Ha szeretlek, akkor miért akarnék veled szakítani? Te tényleg ennyire hülye vagy?”
Így ismerkedtünk meg a felettünk lakóval. Sose láttuk, pedig tudtuk, hogy otthon van. Hallottuk, ahogyan lépked felettünk, éreztük a kiáramló füstöt a lakásból és néha hallottuk telefonálni.
Aztán egy jó darabig csend.
Egyik este újra hallottuk őt. Egy lány társaságában volt. Új barátnő lépett az életébe. A beszélgetésből ezt gyorsan leszűrtük. A lány fiatal, vékony, már-már kényes hangú volt és hallhatólag nem túl sok ésszel áldotta meg az élet.
Azt is gyorsan a tudomásunkra hozta, hogy újdonsült nője dohányzik. Elalváshoz készülődtünk, amikor a lány megszólalt.
– Akkor most ne dobjam ki? ( a csikket természetesen)
Nem tudom! Annyira sötét csak nem lehetett, hogy egy 5 méteres teraszt nem vesz észre, tehát nem kellene kidobálni a cigaretta csikket.
– Ne, Ne! – hangzott a fiú válasza, majd halottuk ahogy rohan egy csikkes alkalmatosságért.
Mi is majdnem kikiabáltunk, hogy nem kellene nekünk égő, üdvözlő ajándékot ledobálni, mivel szőnyeg, műanyag balkonláda és felmosórongy van pont a srác ablaka alatt.
Ennyivel le is zárult az aznapi történet. Másnap hajnalban kómásan battyogtam ki a teraszra. Mint akibe hálni jár a lélek úgy dobtam le magam az asztalhoz. Abban a pillanatban pedig gyorsan kiment az álom a szememből. Az a bizonyos cigaretta csikk nézett velem farkas szemet az említett tárgyak közül. Közelebbről megvizsgálva arra jutottam, hogy a csikket égve dobták le a teraszunkra. Nekem sem kellett több!
Fogtam az egyik széket és egy papírt, amin kedves üzenetet hagytam fantom szomszédomnak és tyúkeszű csajának:
” Máskor légy oly kedves hamutálat használni! Köszönöm” Az üzenet mellé pedig odabiggyesztettem a csikket is.
Egésznap ezen kattogott az agyam. Leginkább amiatt, hogy akár ránk is gyújthatta volna a házat, ha a csikk rossz helyre esik és nem milliméterekre. Úgy döntöttem ez mégsem járja. Ideje megismerkedni fantom barátunkkal.
Fogtam a csikket és felrobogtam. Jó hangosan kopogtattam. Hallottam, hogy mindketten itt vannak még, de egyikük sem nyitott ajtót. A dolog ennyiben maradt. Aztán újabb csend. Végül egy újabb veszekedés a csikket dobálóval.
” Ne sírjál! Ne sírjál! Nem, ne gyere ide se! “
Ekkor arra következtetésre jutottam, hogy ugyan még nem láttam sose, de a szakítási szokását már ismerem. Hangos telefonos veszekedés, majd csend és lám egy újabb barátnő.
A héten ismerkedhettünk meg vele. Komolyabb, idősebb nőnek hallottuk. Nem beszélt ostobaságokat, évődtek egymással és nevetgéltek miközben a tv-t nézték.
Elsuhanva láttam eddig a srácot. Tudom, hogy a szakításait hangos, telefonos veszekedés előzi meg és viszonylag hamar talál magának új nőt, akit egy bizonyos idő után a lakására visz. Sokat dolgozik és keményen. Keveset tartózkodik itthon, ajtót pedig nem nyit akármennyire is hangosan kopogtat nála az ember.
Szóval így élünk mi, egy fantom szomszéddal a fejünk felett, akit igazából nem is láttunk csak hallottunk, mégis valamennyire ismerjük.
Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz!
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: