Az együttélést mindenki kb. úgy képzeli el, mint ahogyan az a nagy filmekben meg van írva. Nagy szerelem, menő lakás, modern bútorzat és boldogság mindennap. Nagy eltérés nincs a valóságban, de azért mégis. Most az utolsó részben apró momentumokat osztok meg a saját kis életünkből.
Már a megismerkedésünkkor tudomásomra lett hozva, hogy a szerelmem a rend szeretője, én viszont a káosz szerelmese vagyok. Hüledezve vettem tudomásul pár hét után, hogy az ő szekrényében élére vannak hajtva a pólók és megsúgom, nem csak az anyukája jóvoltából. Minden rendszerezve volt. Pólók, otthoni felsők, pulóverek. Az ingek és a farmerok vállfán. Ekkor én haza gondoltam a saját szekrényemre, amiből kiömlött a ruha tömeg, ha azt kinyitotta valaki. Anyukám mindig feltette az egy millió dollárt érő költői kérdést: Csak tudnám minek vasalok?
Szóval ez nem változott. Nála továbbra is a rend az úr, míg nálam a ruhák egybeolvadtak a szekrény mélyén. Azért megjegyzem, 4 hónap után már észre veszem magamon a fejlődés halvány jelét.
Tovább evezve kicsi életünk folyóján eljutunk következő állomásunkhoz. A párom szeret mindent a helyén tudni, én ezzel ellentétben mindent széthagyok a lakásban. Apró kis otthonunk minden zugában fellelhető annak nyoma, hogy én a napfolyamán valaha kávéztam. Ezt hogyan kell érteni? Kávés csészék vannak a párkányon, a pulton és az íróasztalon. Itt, miután felolvastam Szépszemű hozzá tenné, hogy még az utolsó korty is megtalálható bennük. 😀 Hiába no, nekem is megvannak a hülye szokásaim.
A bevásárlások nem okoznak gondot. Ott másodpercek tört részei alatt megtárgyaljuk, hogy mire is van nagyon szükségünk és mi az, amit képesek vagyunk nélkülözni. Én persze mindig próbálok érvelni, de a csatát gyakran elvesztem.
Ha pedig a szokásoknál járunk nem rég beköszöntött és le is csengett az allergia szezon. Ennek is megvolt a maga hátránya. Drága szőke hercegem mindenhol papír zsebkendő bombákat helyezett el. Bebiztosította magát, én meg folyamatosan ráléptem az ágy körüli aknákra.
Ki viszi le a szemetet és ki mosogat? A szemét lehordása általában nem rám hárul, de a mosogatást felosztjuk vagy kiosztjuk. Mikor hogyan alakulnak a dolgok. Szerintem a világ legutálatosabb dolga a mosogatás. Tegye össze az a kezét, akinek van mosogatógépe!
Mosás? Kicsi lakásunk, amit nagyon szeretünk sokszor fejtörést okoz vagy éppen akadálypályát készít mosáskor. A ruhaszárító ugyanis nagy helyet foglal és hasat behúzva közlekedünk néha, amikor az előszobába óhajtunk menni.
Saját bejáratú ruhatárunk a fotel. Haza érésünkkor a még használható ruhadarabokat általában a fotelbe tesszük. De a köntösöm előfordulási helyeként is jól szolgál.
Szóval így élünk mi. Szokásokkal tele, de boldogan. Nem jött be a sok károgó jóslata, miszerint majd elmúlik a szerelem és majd meglátjuk mennyit is fogunk vitázni. Nem hangzottak el hangos szavak, nem volt tányér törés. Nem egy luxus garzon, de otthonos. Nincs modern bútorokkal tele, de imádjuk. Békében élünk és boldogan 🙂
Az első részt Itt, a másodikat pedig Itt olvashatod.
Ha pedig tetszett a blog, látogasd meg a facebook oldalt.
Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz!
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)