Tegnap este az emberek közötti kommunikációról tűnődtem. Pontosabban arról, hogy miről és hogyan is beszélgetünk a barátainkkal, családunkkal, környezetünkkel. Vannak az idős emberek, akik leszólítanak minket a buszon és a fél életüket leregélik, a jót és a rosszat is. Senkit nem érdekel igazából, de elmondják. Mi a helyzet velünk, a fiatalabb generációval?
A Szex és New York című sorozatban is azt véltem felfedezni, hogy a kapcsolati krízisekről ódákat zengenek, de ha beköszönt a nagy szerelem csak felszínesen vagy csak a szexuális oldalát említik. Értem én, SZEX és New York a címe, de nem elgondolkodtató? Az a tény persze, hogy egy kapcsolati hibáról cikket lehet írni, de a jóról alig tudunk mit mondani.
Ezt a gondolatot tovább vittem a boldogságig és a boldogtalanságig. Szerintem a csere kereskedelem megszűnésével kezdődött minden. Akkor is voltak persze szegények és gazdagok, de azt nem pénzben mérték. Hogy miben? Például abban, hogy kinek mennyi könyve volt otthon, mekkora volt a földje és mennyi állatot tartott a birtokán. Mióta a pénz maga és a fogalma létezik azóta van az, hogy az emberek stresszel teli életet élnek. A pénz teljesen markában tart minket és nem tudunk ellene mit tenni. Ha nincs pénz boldogtalanok leszünk, ha van pénz sokunknak elszáll az agya és azt is elfelejti honnan is jött. A pénz beszél a kutya meg ugat. Persze itt most háboroghatnak egyesek, hogy dehát pénz nélkül nincs élet! De van! Szükséges a pénz, de nem vezet igazi boldogsághoz csak egy illúzióhoz. És természetesen mindenki másképpen vélekedik erről.
De vissza az eredeti témához. Szóval vegyünk két ember Petrát és Boldizsárt. Felkeresik egymást telefonon és hosszas beszélgetésbe kezdenek. Felvetődik a Mi újság veled? kérdés. Ha Petra boldog akkor annyit felel, hogy nincsen semmi különös, megvagyok, jól vagyok. Közben pedig esetleg megdicsérte a főnöke a munkahelyen, kapott egy csokor virágot a párjától és végre megszerezte azt a régi könyvet, amire már hónapok óta vadászott az interneten és antikváriumokban. Talán felszínesen érinti a dolgokat, de kevés rá az esély. Ezek nem olyan nagy boldog dolgok, amikről lehetne beszélni, pedig igen. Boldizsár is megkapja a kérdést, aki rögtön bele is vág az elmúlt időszakba, amikor nem beszéltek. Kirúgták, mert az a mocsok főnök behozta valakinek a valakijét, a családja piszkálja, mert nem tudta azt a szintet hozni, hogy ne kerüljön más a helyére, elhagyta a barátnője egy másik pasiért, mert állítólag nem volt boldog meg mert megunta őt. Szóval lényegében Boldizsár beszél többet Petra pedig hallgat.
Azt gondolom, hogy a gond ott kezdődik az embereknél, hogy nem értékelik az apróbb boldogság forrásokat, azok nem is számítanak igazi boldogságnak. A boldogság egy új kocsival, lakással, munkahellyel, gyermekszületésével, házassággal, eljegyzéssel és más hasonló nagy volumenű dolgokkal kezdődik. A kisebb boldogságot okozó dolgok említésre sem méltóak, el lehet őket egy jól vagyunk/megvagyunk, minden oké kifejezéssel intézni. Persze, ha valami sérelem, bánat vagy rossz dolog történik velünk akkor arról regényeket tudunk írni és minél cifrábban, választékosabban tudjuk kifejezni magunkat. Végül is a szerelmi drámák is a kapcsolati problémákra épülnek, ha alaposabban megnézzük.
Én úgy élem az életem, hogy a legapróbb dolgoknak is iszonyatosan tudok örülni. Legyen az egy bók, egy mosoly, egy fiú udvarias és kinyitja előttem az ajtót és nem a falnak szorítva rohan el mellettem, egy szál virágnak, de a legjobban a reggeli kávézásnak tudok örülni a teraszon, amikor ébredezik a város és a természet. Próbálom a környezetemet is erre sarkallni, biztatni, hogy vegyék észre a kicsiny örömöket is, ne csak a nagy dolgokat lássuk meg az életben.
Szóval felteszem a nagy kérdést:
Nincs szavunk a jóra, csak a rosszra?
Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz!
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: