“Mielőtt elítéled az életem, a múltam vagy a személyem: húzd fel a cipőm, sétálj benne. Sétáld végig az utam, ahogy ideértem, éld át a bánataim, kétségeim, félelmeim és a nevetéseim. Sose feledd, mindenkinek megvan a maga története! Amikor leveszed a cipőmet, átélted az életem, akkor és csak akkor ítélkezhetsz!”
(Victoria Moran)
Hányszor, de hányszor éreztem magaménak ezt a pár sort. Azt, hogy sokszor mennyire semmibe vettek az emberek, hogy mennyire nem ért semmit a munkám, amibe 100%-ig odapakoltam magam.
Elbizonytalanodtam, hogy vajon tényleg velem van e a baj? Vajon tényleg igaz e, hogy semmit nem érek és semmire nem vagyok képes.
Felépítettem egy blogot és annak a múltját. Erős várként áll mégse érzem azt, hogy a munkám gyümölcsözne, de csinálom.
Az emberek, akik körbe vettek mind-mind ugyanazt gondolták: Itt ez a lány. Hatalmas nagyot álmodott és azt hiszi, majd eléri, amire vágyik! Igen! Én képes vagyok ebben hinni, még akkor is, ha egy szerintem jól megírt cikk, amibe 3 napot öltem bele összesen 32 embert érdekelt…. Mert én tudom, hogy mekkora munka van mögötte, mert tudom, hogy ezért a 32 emberért is érdemes volt megírni és érdemes volt rá időt fordítani.
Rólam mindenkinek az a véleménye, hogy egy szeleburdi, komolytalan leányzó vagyok, aki hisz a tündérekben, hogy mindennek az a vége, mint a mesékben, hogy becsületes munka árán is ér el valamit az ember a világban.
Mindenki azt gondolta, hogy soha semmi nem lesz belőlem. Hogy nem fogom vinni semmire. Aztán mégis vittem. Mikor azt mondom, hogy van egy blogom és én írom, látom a tekintetekben a megrökönyödést, hogy micsoda buta és őrült vagyok, hogy én ezt csinálom. De vajon ezek az emberek tudják, hogy mekkora utat tettem meg? Hogy mennyi félelmen, átírt éjszakán vagyok túl? Láttak engem a sötétben, ahogy ültem és csak gépeltem a világba? Látták azokat a parányi fejlődéseket, amiket én is?
Nem! Nem tudják mit éreztem közben, mi járt a fejemben, hogy miért is ültem én oda azokon az estéken.
Leültem írni, mert ez az egyetlen dolog, amibe mindig belekapaszkodhatok. Elmondhatom, hogy mi fáj, mi bosszant, hogyan látom és élem meg a dolgokat, hogyan gondolkozom én 20 éves fejjel.
Fiatal kis csitri…. hm…. mi tudhat az életről!! Miért? Csak mert 20 éves vagyok nem lehet saját véleményem és egy saját világlátásom? Dehogynem! Nem kell 40 évet leélni ahhoz, hogy az ember tapasztalt legyen egyes dolgokban.
Párkapcsolat. Osztom az eszet róla és a fele sem vesz komolyan.
Vajon, akik nem vesznek komolyan, ott voltak, amikor én szembe néztem a kudarccal, amikor rájöttem, hogy én is hibás vagyok? Vajon ott voltak, amikor magamban azon őrlődtem, hogyan vethetnék véget egy olyan kapcsolatnak, amiben nem vagyok boldog? Ott voltak, amikor ki kellett mondanom, hogy van más, aki boldogabbá tehetne?
Ott voltak amikor egy széthullott kapcsolat romjai mellett ülve azon gondolkoztam, hogyan álljak fel? Nem voltak! De ítélkeznek!
Barátság. Az én korosztályom ezt sem veszi komolyan nagyrészt, de én erről is írok, és ezt sem veszik komolyan.
Ott voltak, amikor rá kellett döbbennem, hogy a szerelemért elvesztettem a lelki társam, a legjobb barátom? Végig nézték azt a küzdelmet, amikor rettegve vártam azt a bizonyos telefonhívást? Ott voltak, amikor dobbant egyet a szívem egyetlen csörgésnél, abban a tudatban, hogy még nincs minden veszve? Ott voltak, amikor hátba vágtak és kihasználtak? Ott voltak, amikor a poltika szétszagatta az egyik legfontosabb baráti kötelékem? Nem voltak! De leosztanak, hogy hallgassak!
Senki nem tudja ki vagyok valójában, hogy micsoda emberi küzdelmeken vagyok én túl. Nem voltak ott, amikor elhangzott életem legfontosabb párbeszéde, ami simogatja a lelkem a mai napig:
– Miért jöttél vissza?
– Mert neked még szükséged van rám. Neked még szükséged van arra, hogy melletted legyek és segítsek!
Sírnék legszívesebben. Büszke vagyok a saját magam vívott harcaimra, a kapcsolataimra, arra, hogy én képes voltam mindig a felhők mögött meglátni a melegen sütő napot.
Ne ítélkezz! Ne mondj véleményt senkiről addig, amíg nem ismered a harcait!
Soha nem tudhatod, hogy az élet melyik katonájával is találkozol. Azzal, aki végig ülte a háborút vagy azzal, aki több sebből vérezve is harcolt!
Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz!
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: