Kedves Szerelem!
Hol is kezdhetném a levelem hozzád. Mondjuk valahol ott, hogy a kezdet kezdetén olyan nehéz volt Téged kiismerni. Először azt gondoltam, hogy a világon Te vagy a legszebb, de a végére mindig elmúlt ez a szépség. Ekkor jöttem rá, hogy ez nálad oly tünékeny.
Jöttél, magaddal ragadtál aztán meg jól a földre dobtál. Mindig próbáltam benned hinni. Próbáltam abban hinni, hogy Te jó vagy, hogy Te nem lehetsz hazug, álnok, gonosz, bunkó. Aztán mindig megleptél. A legváratlanabb pillanatokban mutattad meg a sötét arcaidat.
Fogtad a kezem, szorítottad a lelkem, mardostad a szívem. Pillangókat varázsoltál a gyomromba. Álmokba ringattál. Képeket mutogattál. Volt, amit el tudtam hinni, volt amiről tudtam, hogy ez csupán csak álom maradhat.
Olyan helyzetekbe sodortál, amiket néha nehezen vagy soha nem tudtam igazán megoldani. Mindig próbára tettél. Azt hiszem nem vettem olyan rosszul az akadályokat. Én tudom, hogy sokszor többet tettem meg annál, mint amit elbírnék. Megmutattad milyen kettesben magányosnak lenni. Pokoli volt. Nem gondoltam volna, hogy létezhet ilyen. De létezik! Szörnyű érzés, hogy amikor fogtad a kezem, mégis olyan hideg és szomorú volt minden. Nem éreztem a jelenléted, pedig elméletileg ott voltál.
Helyre raktad a fejemben azt is, hogy felül tudod múlni a barátságokat, hogy néha annyira elveszed mások eszét, hogy egy napon megfeledkeznek a tőled is fontosabb emberi kötelékről. Akkor is darabokra törtél. Szilánkokra hullott a lelkem, de összeraktam. Bár nem volt már olyan, mint régen, de sokkalta erősebb lett, amolyan törhetetlen, de nem sebezhetetlen.
Kedves szerelem, miért vagy ilyen? Miért nem tudsz állandóan kedves, boldog és szép lenni? Miért kell azokat az oldalaidat is mutogatni? Arra hidd el, hogy senki nem kíváncsi.
Mondják, hogy létezik belőled az egyetlen, az igazi. Hol rejtegeted? Miért rejtegeted? Miért nem hozod elő azonnal? Miért kellenek előtte a megpróbáltatások, a könnyek, a csalódások, válások, szakítások? Miért kell mindenkinek előbb egy hosszú utat bejárni az igaziig?
Oké értem, hogy tanuljunk. Tanultam. Minden feladott leckét megtanultam és betéve tudom. Ha álmomból felkeltenek is ötösre felelnék belőle. Jutalom lenne az igazi? Az a bizonyos Nagy Ő? Jutalom azért, mert szorgalmasan tanulunk?
Kedves szerelem tudod mit? Mindenki megtanulja majd egy napon a leckét. Nem mindenkinek kell majd a hosszú és fárasztó utat bejárnia. Nem mindenkit fogsz majd tudni kínozni évekig. Valaki annyira ügyes lesz, hogy az első nap a jutalommal fogja kezdeni. A Nagy Ő-vel.
Én köszönöm neked Őt. Köszönöm a leckéket. Köszönök mindent, de ettől függetlenül még megvan a véleményem Rólad, ahogyan másoknak is!
Azt gondolod, hogy Te jutalmadat csak a kiváltságosok kaphatják meg, pedig nem így van.
Kedves szerelem…
Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz!
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)
