Eltemetve

Gátlásos, pattanásos, kissé elhízott, csendes kislány. Ez voltam én jó pár éve. Visszaemlékezve erre az időszakra, úgy érzem, mintha egyre több erőt tudnék gyűjteni az akkor begyűjtött sérelmekből és emlékekből. Én voltam az a csaj, akinek nem volt menő dumája, aki csak tartozni akart valahova, aki baráti társaságra vágyott, de nem jött össze. Akinek a ” Hülye vagyok, üssetek” feliratú cetlit a hátára ragasztották. Azt hinné az ember, hogy ilyen csak filmekben van, de nem!
Nem tudtam hova helyezni magam általános iskola felső osztályában, mert egy különc lélek voltam, bár az is maradtam, de ma már tudom, hol a helyem. Féltem a gimitől. Legszívesebben a gyakorlati felvételimre sem mentem volna el, mert csak arra tudtam gondolni, hogy mi lesz, ha hibázom és körbe röhögnek. Csak túl akartam lenni rajta. Elég ideges is voltam aznap. Nem tudtam mi vár rám.

Aztán felvettek. Eljött a gimi. Kb másfél évig ugyanaz az ember maradtam, aki elhagyta az általánost, de jött egy pont, amikor megálljt parancsoltam magamnak. Mondjuk úgy, hogy sokat beszélgettem fejben magammal és mérlegeltem, emlékeztem és döntöttem. Eldöntöttem magamban, hogy ez nem mehet így tovább. Nem lehetek mindig az az ember, akit kinéznek, akit lenéznek, akit semmibe sem vesznek. Jól felszívtam magam és a csendes kislány egyszer csak eltűnt. Helyébe pedig egy cinikus, szókimondó, nagy pofájú csaj lépett, aki mindenkit elküldött a fészkes pokolba, ha belekötöttek. Megmondta a magáét, kioktatott másokat az egymás felé intézett sértő szavakról és tettekről. Egyszeriben kezdtem nem hagyni magam. Csendesen húzódtam meg továbbra is a sarokban, de ha csak piszkált valaki, akkor bizony felugrottam. Jó nagy hangom lett. A tanárokat is leosztottam, ha nekem nem tetszett valami. Néha talán elvetettem a sulykot, de dolgoztak bennem a fájó sebek és emlékek.

Sokan kezdtek utálni, mert kicsi voltam, de nagyszájú. Magyarán, mit pattog ez itt, aki még csak a 160 centit sem éri el. Nem érdekelt. Úgy voltam vele, hogy utáljanak, tudom, hogy nem utálat az, amit irántam éreznek. Egyszerűen csak irigyelték azt az erőt, ami mozgatott. Energikus, tűzről pattant személyiség lettem és élveztem, élvezem. Volt, hogy leordítottam a haját az osztálytársaimnak, amikor már mindenből elegem lett. Ez kb. kétszer fordult elő. Valójában a csendes gyilkosok táborát erősítem, de ha elpattan az utolsó húr, aki isten irgalmazzon annak, aki velem ujjaskodni mer.

Miért írom le mindezt? Hogy van bátorságom ezt felvállalni? Egyszerűen csak vállalom, mert őszinte ember vagyok és mindenki indult valahonnan. Nem így születtem. Formáltak az évek. Büszke vagyok magamra, hogy azon a bizonyos ponton én dönteni tudtam és a döntés hozatal után még változtatni is képes voltam.
Bíztatok mindenkit arra, hogy merjen változtatni. Maradhatsz te csendes bárány, ha benned lakozik az erős farkas. Ekkor jöttem rá igazán, hogy minden változás belőlünk indul ki. Én elhatároztam, hogy nem hagyom magam többet bántani és megalázni. Kiállok magamért. Képzeljétek, engem így is szeretnek, sőt pontosan a cinikus, szókimondó stílusomért szeretnek! Merem vállalni magam. Vállalom a jelenem és a múltam is.

Te, aki most olvasol! NE hagyd magad! Nem vagy gyenge! Erős vagy és mindened megvan ahhoz, hogy változtass! Egyszerűen csak pattanj fel és ne hagyd magad másoknak. Ne Te légy az, aki fél, aki nem mer egy mukkot sem szólni. Szólásszabadság van. Vállald az egyéniséged és az egyéni véleményed.
Én már eltemettem azt a csendes kislányt, más él most helyette. Büszke vagyok magamra és azt akarom, hogy Te is az légy magadra!

Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz! 
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)