Fogadom, hogy jobb leszek!

Itt az új év, az év eleje és mindenki fogadkozik. Leszokok a cigiről, sportolni fogok, nem iszok annyi kávét. Ezek olyan apró dolgok, amiket nem is biztos, hogy megtartunk és fizikai dolgokra vonatkoznak.

Tegyünk hát lelki fogadalmakat, amik nagyban segítik majd, hogy harmonikusabb, boldogabb életet élhessünk.

Megfogadom, hogy törődök majd magammal! 

Tartsunk minden héten egy olyan délutánt, amikor mi leszünk a főszereplők. Felejtsük el a napi vagy heti fáradalmakat és adjuk meg magunknak a kényeztetést. Keressük elő azt a könyvet, amit már hónapok óta el akartunk olvasni. Kezdjünk bele abba a filmbe vagy sorozatba, amit még mindig nem tudtunk megnézni.  Vegyél egy csokor virágot magadnak! Estére vegyünk bort, pezsgőt, teát, édességet és nasizzunk egy kicsit. Vegyünk egy forró pihentető fürdőt a nap végén és másnap reggel sokkal jobb lesz majd az ébredés.

Nincs több sérelem! 

Ne foglalkozzunk azzal, hogy folyamatosan becsmérelnek minket, hogy nem vagyunk jók, ahogy vagyunk. Ez nem igaz! Tudjuk, hogy törekedünk, hogy a maximumot próbáljuk kihozni magunkból mindennap. Akkor miért vesszük magunkra a sértéseket? Legyintsünk egyet és mosolyogjunk! Mi tudjuk, hogy igenis sokszor erőnkön felül dolgozunk.

Szakítsuk ki magunkat abból a szürke rutinból! 

Kezdjünk bele valami igazán újba. Billentsük ki magunkat néha a komfort zónánkból és meglátjátok érdekes lesz így élni. El akartál járni egy jó kis tornaórára? Menj! Meg akartál tanulni kötni/ varrni/ hímezni? Vágj bele! Olvasni akartál? Mire vársz? Az idődet Te osztod be! Adj a lelkednek ez által is frissességet.

Legyünk önzők és néha gondoljunk önmagunkra is! 

Saját magunkkal foglalkozni igenis fontos és kell. Nézzünk néha mélyen a lelkünkbe és szelektáljunk, rendszerezzünk. Rágjuk át magunkat dolgokon és döntsük el, hogy mi marad és, minek kell végleg mennie. A lelkünk is igényli az ápolást, nem csak a testünk. 

Mosoly és nevetés! Ebből soha sem elég! 

Keressük meg azokat a dolgokat az életben, amik mosolyra fakasztanak. Próbáljunk meg nyitott szemmel járni az életben és vegyük észre az apró boldogságokat. Maszlag és közhely? Te észreveszed? Észreveszed, hogy valaki kinyitja előtted az ajtót, hogy előre engednek a buszon? Észreveszed, hogy valaki önmagától segít neked a boltban, amikor nem találsz valamit hirtelen?

Elhagyod a kulcsod és valaki felveszi helyetted? Átlag dolog? Nem! Ezek is apró örömök! Figyelj oda és légy te is figyelmes másokkal! Mosolyogj az emberekre, hogy ők is mosolyoghassanak rád!

Na, mit fogadsz meg a következő évre? Ugye fogsz tenni magadért és a lelkedért? 

Címkék:

Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz! 

Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?

Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)

 

Tovább a blogra »