A “nem” az a bizonyos szó, amivel tiltakozunk valami ellen. Ez az a szó, amivel kinyilvánítjuk a negatív véleményünket, hogy nem értünk valamivel egyet, hogy nem akarjuk, hogy nem szeretjük.
Számomra még mindig képtelenség felfogni, hogy ez, egyes férfiak tudatáig nem jut el.
A férfiak egyik része egy bizonyos álomvilágban él szerintem. Miből gondolom? Abból, hogy amire hivatkoznak, az a bizonyos mondat:” Nemet mondott, de a teste mást üzent” Hát hogy van ez, kérem?? Mi az, hogy a teste mást üzent? Ilyen nem létezik.
Tény és való, hogy mi nők szeretjük néha kéretni magunkat, de egy biztos nálunk, a “nem”. Édes mindegy, hogy hogyan gesztikulálunk, mimikázunk vagy mit tudom én mit csinálunk, akkor is tiltakozunk. Határozottan és egyértelműen.
A nők elleni erőszak elég kényes téma. Van, aki bemeri vállalni és elmondja, hogy igen bántalmazó kapcsolatból jövök, igen megerőszakoltak. Bántalmazó kapcsolatban él az a nő is, aki folyamatos lelki terror alatt él egy férfi mellett. Egy olyan élet az övé, ahol mindennaposak a lelki zsarolások, fájdalmas szavak repkednek a levegőbe.
Én jelenleg most a lelki terrorról szeretnék pár szót mondani.
A kép, a blogger saját fotói közül származik!
Tudom milyen egy ilyen kapcsolat. Tudom milyen a fájdalmas szavakat hallgatni, elviselni és közben nem mutatni, hogy mennyire fáj. Azt gondolom, hogy a férfiak el vannak szállva maguktól, mert van nekik valami a lábuk között. Szeretném őket felvilágosítani:
Attól, hogy neked más van, mint nekem, még Te nem vagy több tőlem!
Nagyon jól teszi az a nő, aki időnként fellázad, ellentmond és harcol. A megaláztatás ilyenkor nem tud színre lépni. Ekkor csak egy csata alakul ki, amiből később háború lesz. Olyan háború, amiből senki nem jöhet ki győztesként. Ilyenkor mindkét fél veszít.
Én harcoltam magamért, nem üvöltöttem, de harcoltam. Nem hagytam magam. Minden szóra ugrottam és büntettem. A hallgatás az a női fegyver, ami akár egy nap végzetes is lehet. Hallgatni fájdalmasan kevesen tudnak. Én a szerencsés kevesek közé tartozom.
Én csak az utolsó percekben üvöltöttem. Minden fájdalmamat a másik nyakába zúdítottam. Nem bánom.
A sebek ma is fájnak. Az emlékek sajognak. Nem akarom őket elfelejteni, mert azt akarom, hogy emlékeztessenek arra, hogy harcolnom kell, hogy nem hagyhatom magam egy férfinak alárendelni. Eddig sem tettem, ezután sem fogom. Bár keményen küzdöttem, voltak olyan ütések, amiket képtelen voltam kivédeni, mert a semmiből jöttek.
Fizikailag sose bántottak, de a lelkileg…
Volt olyan, amikor nemet mondtam. Nem érdekelt, hogy mennyire megsértettem az akkori férfit, a nem az nem és kész!
Kedves Női társadalom!
A lelki erőszak is borzalmas. Nincs rá szó, hogy micsoda sebek maradnak utána, amik piszkosul nehezen gyógyulnak. Ezek a sebek egy pillant műve alatt tépődnek fel és ugyanúgy fájnak, mint először. Egy nap, majd nem fog fájni annyira. Egy nap már csak veszünk egy mély levegőt. Az emlékek se lesznek már olyan élesek, majd elmosódnak, aztán végül eltűnnek. Nyomuk sem marad. A bevillanásokkal pedig nem kell törődni. Foglalkozzunk a jelen boldogságával. A múlt az a múlt, a jelen pedig a jelen!
Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz!
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: