Demetria

Óhaj és sóhaj na és a csodalámpa – Kampány!

Kedves olvasó/ idetévedő! 

Ugye te is vágysz néha dolgokra? Kívánsz számodra elérhetetlen dolgokat. Most arra kérlek, hogy figyelj rám, olvasd végig a szavaim! 
Sok kicsi lélek van ebben az országban, akik a kórház négy fala között tölti az ünnepeket, a hétköznapokat és a hétvégéket. A sok kicsi kívánság mellett, persze ott van egy nagy is, hogy meggyógyuljanak, hogy egészségesek legyenek, hogy olyanok legyenek, mint a többi pajtásuk. Amíg ez nem következhet be, amíg a lábadozás és a gyógyulás rögös útjait járják és felnőtteket meghazudtoló módon küzdenek a betegséggel, addig tegyünk velük valami igazán szépet és jót. 

Az Invitel létrehozta a Csodalámpa Óhaj – Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítványt. Ennek köszönhetően varázsolhatjuk szebbé az apróságok néha nehéz napjait. 
Van, aki csak egy új játékra, más műszaki cikkekre vágyik, aminek segítségével az otthon hagyott barátokkal és családtagokkal tarthatnák a kapcsolatot. 

Invitel_Csodalampa_kezdemenyezes

Az akcióban több város is részt vesz, de az interneten keresztül is válthatunk be kódokat, amik után 100 forinttal támogatjuk a gyerekeket. 
A városok, ahol az Invitel kódok elérhetőek: Baja,  Békéscsaba, Cegléd, Celldömölk, Esztergom, Gödöllő, Gyula, Hajduszoboszló, Hódmezővásárhely, Jászberény, Kecskemét, Sárvár, Salgótarján, Siófok, Szeged, Szentes, Szigetszentmiklós, Tiszaújváros, Vác és Veszprém.

“A Csodalámpa Alapítvány működése 12 éve alatt már a 2500. csodát is megélték vele olyan gyerekek, akik életveszélyes betegséggel küzdenek. A többségük meggyógyult és a mai napig emlegeti azt a meglepetést, amelyről korábban álmodni sem mert. Amikor a szülők már nem tudnak többet adni, a mosoly is eltűnik a családtagok arcáról, a gyerekeknek a kívánságuk teljesülésével egy különleges lelki támogatásként olyan élményben lehet részük, amiből erőt meríthetnek a gyógyulásukhoz.”


Szavaim végéhez értem. Tudom milyen egy elérhetetlen cél, egy álomnak tűnő kívánság. Szeretném én is, hogy minél több ember tegyen jót ebben a hónapban. Kicsit tegyük félre magunkat és adjunk, teljesítsünk együtt egy-egy kívánságot! Adni jó! A fizettsége pedig egy felejthetetlen élmény és egy hatalmas mosoly! 

Részletek ITT!

Köszönöm!
Demetria

Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz! 
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)

 

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!