Karina történetek: Szakíts, ha bírsz!

Mint tudjátok Karinát nem rég elhagyta Kristóf és azóta zajlik körülötte az élet. 
Szombaton pedig azzal fogadott a törzshelyünkön, hogy : “Szerinted ki keresett meg? “
Robi. Robi története tömören és lényegre törően annyi, hogy egy szépnek induló kapcsolat volt, aminek az lett a vége, hogy az egyik nap még szerette, a másik nap már nem volt tisztában az érzéseivel. 
Kedves úriemberünk folyamatosan ostromolja a mi Karinánkat minden szakítása után. Jönnek a bocsánat kérő írások, a tőled nem találok jobbat vallomások és a ki nem mondott, kezdjük újra gondolat, burkolt üzenetei. 

Ma már nem meglepő, ha ő felbukkan. Felnevetünk, Karina elmondja, hogy most újabban miként próbálkozott, majd tovább lendülünk. 
Újra szóba kerül a csodás szakítás, majd maradunk a témánál. Ugyanis a telefon túlsó végén ma elhangzott egy bizonyos mondat.
” Demetria, a mai férfiak nem tudják, hogyan kell normálisan vagy legalább tisztességesen szakítani egy nővel. ” 

Valóban, milyen igaz! De ne haladjunk ennyire előre. Nézzük meg az elejét is a dolognak. Kezdjük ott, hogy a mai fiatalság még a párkapcsolat fogalmával sincs nagyon tisztában, nemhogy azzal, hogy hogyan kell elválni egymástól, lehetőleg úgy, hogy ne legyenek szúrós tekintetek egy-egy összefutáskor. Bár tény, hogy vannak helyzetek, amikor az ember keresi a megfelelő szavakat, a pillanatot, hogy mikor is lépje meg a végső lépést. Ez még nem jelenti azt, hogy szavak nélkül vagy odavetett mondatokkal kell lezárni egy szerelmi fejezetet. 
Meg kell adni a tiszteletet az együtt eltöltött időnek, bármennyire is fájdalmasak voltak azok a bizonyos utolsó hetek, napok. 

Egymást nem azért bántjuk igazán, mert az utálat vette volna át a helyét a szerelemnek. Nem! Azért bántjuk egymást, mert úgy érezzük, hogy magatehetetlen helyzetünkben, a kételyek között vergődve, ez a jó megoldás. A másikon levezetni a feszkót. Aztán meg persze jön az anyázás, a tányércsörömpölés, a “menj a kúrva anyádba” szöveg. De ezek után mi marad? Egy leigázott rom, aminek a tetején ott ücsörögnek a felek és rájönnek, hogy ezt lehetett volna szebben is lebontani, nem pedig lerombolni és a porba taposni.  Minden áron fájdalmat akarunk okozni, hogy a másik is szar legyen. Persze aztán jól megbánjuk. 

Egy szakításnak úgy kellene kinéznie, hogy nyugodtan, időt adva magunknak átgondoljuk, hogyan is üljünk le erről a másikkal beszélgetni. Aztán megtörténik a nagy esemény. Elmondjuk a sok szépet és a jót, majd vázoljuk, hogy ez már sajnos lehet, hogy kevés ahhoz, hogy a jelenlegi kapcsolat működjön. Vannak kapcsolatok, amiket tény, hogy nem lehet megjavítani, de az esélyt persze azért meg kell adni neki. De, ha már ez sem megy, akkor tényleg ne erőltessük. 
Köszönjük meg a szép perceket, az együtt töltött időt. Mondjuk el a másiknak, hogy szeretnénk megtartani a jó viszonyt ettől függetlenül. Nem kell mindennap beszélni, de a csendes elválás még mindig emberségesebb és elkerüljük vele a kínos pillanatokat.  Kívánjuk egymásnak sok szépet és jót, majd búcsúzzunk el. 

Szerintem ez nem olyan nagy ügy! Azért azt tegyük hozzá, hogy ez tényleg csak akkor működhet így, ha megpróbálta a két fél megjavítani azt, ami elromlott. Nem kell egyből eldobni. A helyzet szülte szakítások sem éppen a legjobbak, mert akkor sem a higgadt fél beszél belőlünk. 
De azért próbáljuk meg! Gondoljuk át és cselekedjünk helyesen! Minden ember megérdemli, hogy direkt ne okozzanak neki fájdalmakat, főleg az ilyen nehéz helyzetekben!

Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz! 
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)