Egy szakítás, ahogyan azt a filmek is mutatják, mindig nagy fájdalmakkal, könny tengerrel és depis zenék bejátszásával történik. Tehát ma már ez is elvárás, hogy igenis sírjál, ha elhagynak, mert világi katasztrófa, ha szingli vagy. Ilyenkor nyugodtan falhatsz csokit, kihagyhatod az edzéseket, vagyis nyugodtan borulhat a napirended, mert hát a világ is másképp forog a fekete nap óta.
Most akkor szeretnék egy felvilágosító vagy talán ahhoz hasonló sorokat megírni.
Karina ugyebár nem rég egy elég komoly kapcsolatból szállt ki. Nem is akárhogyan. Nem azt akarja mondani, hogy nem döbbent meg, nem érte váratlanul, de volt ideje mérlegelni, hogy hogyan is kezelje a szakítást. Tudomásul vette, hogy ez nem működött volna ezek szerint kettejük között hosszú távon, így hát a maga módján fogta és tovább lépett. Nem ejtett könnycseppeket. Leül, gondolkodott, majd lépett. Kinőttünk már abból, amikor tiniként nagy drámákat csaptunk. Mindenkinél eljön egy bizonyos fordulópont, amikor a könnycsatornák zárva maradnak és a romokat képesek vagyunk elhagyni. Nálam ez a harmadik kapcsolatomnál következett be. Nem mondom, hogy nem fájt a következő szakítás, de másnapra már nyoma se maradt mindannak, amit előző nap éreztem.
Nem azt mondom, hogy tilos sírni, de tudni kell kezelni a dolgokat. Képesnek kell lennünk mérlegelni azt, hogy érdemes e ezt a kapcsolatot siratni, gyászolni és a mély depresszió legmélyebb bugyrában megmártózni. Bele kell gondolnunk magunkat abba, hogy az a bizonyos férfi vagy nő megérdemli e a könnyeinket. Ha nem, akkor nem kell foglalkozni a társadalommal. Mert hogyan is néz ki, amikor az ember a szakítás után találkozik a környezetével? Mindenki azt várja el tőled, hogy slamposan, kisírt szemekkel, meggyötört arccal közlekedsz az utakon, tereken. Azt várják, hogy minden beszélgetés könnyek között zajlik majd. Csak ezután jön a döbbenet, ami nem képes nem kiülni az emberek arcára, mikor látják rajtad a közömbösséget vagy a boldogságot. Nem ehhez vannak hozzászokva. Amolyan ismeretlen fogalom a szakítás utáni boldogság. A kívülállók nem érthetik meg, hogy benned mi is zajlik pontosan, miért az ellenkezőjeként viselkedel.
Te ne add meg nekik, amit elvárnak, ha úgy érzed, hogy a másik nem méltó arra, hogy gyászold. Mond el bátran, hogy úgy érzed nem érdemes boldogtalannak lenni. Azt gondolod, hogy most újabb ajtók nyíltak ki az életedben, amiknek a lehetőségével te boldogan élsz.
El kell magyarázni másoknak, ami fárasztó lehet, hogy nem minden szakítás jár boldogtalan percekkel. Ha továbbra is ott a döbbenet, ne bosszankodj. Az emberek már csak ilyenek. Főleg a magyar mentalitás olyan, hogy szeretünk mások kárán örvendezni, szeretjük látni, hogy a másik szenved. Gusztustalan, de ezek vagyunk mi! Persze vannak kivételek, azok mindig vannak szerencsére. 
Ti, akik most szakítottatok nem rég, éljétek úgy az életet, ahogyan Ti szeretnétek, ne pedig úgy, ahogyan a társadalom elvárja. Ha azt gondoljátok, hogy nektek most úgy jó minden, ahogyan van, akkor ez így van jól. Ne foglalkozzatok azzal, hogy mások szerint, hogy kellene viselkednetek. Nincs törvénybe foglalva, hogy egyes helyzeteket, hogyan helyes kezelni. Mindenki úgy éli meg a dolgokat, ahogyan szeretné, vagy ahogyan tudja.
A döntés mindig a Ti kezetekben van!
Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz!
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: