Demetria

Kötelező olvasmányok: Újak kellenek!

Beköszöntött a nyár és vele együtt eljött a várt vakáció. A gyerekek már a nyári szünet édes napjait élvezik… vagy inkább élveznék. Hiszen a nyárról nem csak a strand, a napsütés és a fagylalt jut az eszünkbe, ha visszaemlékezünk, hanem azok az átkozott kötelező olvasmányok is. 

Soha nem értettem mi akarna ennek a lényege lenni. Nem értettem, hogy miért kell nekem gyerekként nehezen értelmezhető szövegű, unalmas könyveket olvassak. Lássuk be, egy 9 éves gyereket még sehol nem érdekel a Kinizsi Pál és 10 éves fejjel sem fogom igazán felfogni, a Kincskereső kisködmön klasszikus regényt. 
Jó ideje forog már a fejemben, hogy itt lenne az ideje egy kicsit felfrissíteni a kötelezők tárházát. Nem mondom, hogy ezek a könyvek rosszak, csak már kicsit lejárt a szavatosságuk. Én szerettem A Pál utcai fiúk izgalmas történetét, magához ragadott a Légy jó mindhalálig, de már majdnem könnyezve és vért izzadva olvastam el az Egri csillagokat s bevallom őszintén, sokszor a felét nem értettem, hogy mi a fenét olvasok éppen. 

500112

Ezek anyáink ifjúság regényei voltak, az ő korosztályuknak íródott korban. A mai fiataloknak is szükségük lenne arra, hogy a saját, modern ifjúság regényeket kézhez kapják és, ezeket adják fel kötelező olvasmányoknak. Olyan könyv kellene a számukra, amikkel tudnak azonosulni, amit tudnak a mai korban hova kötni, amit képesek elképzelni. 
Tartottam egy közvélemény kutatást, az eredmény ez lett: 

Mit gondol a mai kötelező olvasmányokról?

Nem feltétlenül abban a korban kellene őket olvasni, amelyik èvre meg van határozva. Legszívesebben teljesen átrendeznèm a kötelező olvasmányok listáját. Rengeteg tanulságos modern olvasmány van, ami kedvet csinálna a gyerekeknek az olvasáshoz ès nem elvennèk azt. De nyilván vannak olyan művek is, amiknek az ismerete hozzátartozik az alapvetô műveltsèghez.

412299

Véleményem szerint korosztályuknak nem megfelelő könyveket kell olvasniuk a diákoknak.

Idejét múltak és a mai gyerekek számára érdektelenek.

 

Milyen könyveket adna kötelező olvasmányként a mai gyerekeknek/fiataloknak?

Fordulatos, váratlan kimenetelű, izgalmas krimiket, esetleg lélektani regényeket, amikkel tudnak azonosulni a fiatalok.

Trónok harca, izgalmasabb sikerregényeket, például a Da Vinci kód, amivel van is esély megfogni őket.

A mai kötelező olvasmányokat nem ismerem, viszont arra emlékszem, hogy a gyerekkoromban csupa unalmas regényt akartak rám sózni. Az kötelező olvasmányok 90 %-át nem olvastam el. Sajnos engem ezek a könyvek sosem kötöttek le. Bár általánosban alapvető probléma volt, hogy a Kincskereső kisködmönnel jöttek, amikor én Homéroszt olvastam.
215966

A kérdezettek tehét teljesen átreformálnák a mai kötelező olvasmányok listáját és én is erre szavazok. 
Nagyon sok családban probléma és vita tárgya a kötelező, hiszen a gyereket nem érdekli, nem bírja még felfogni az olvasottakat. 
Én az Antigonénak háromszor futottam neki, mire az agyam ráállt a nyelvezetre, de igazából a tankönyvi leírás után fogtam fel, hogy miről is akar szólni ez az egész. Az Odüsszeia könyvet pedig két sor elolvasása után dobtam be a sarokba. A kőszívű ember fiai című könyvnek pedig neki se futottam. Mai napig nem tudom miről is szól. Nem is érdekel. 
Szívesen adnék Szilvási Lajos könyveket, ha már nagyon a régi íróktól szeretnénk műveket a fiatalok kezébe nyomni. 14-15 éves fejjel faltam a könyveit és megértettem, még a Kipárnázott kaloda történetét is. 

Na és Te kedves olvasó, hogyan vélekedsz? Mit gondolsz, mit kellene olvastatni a gyerekekkel? Hogyan lehetne őket igazán ösztönözni az olvasásra? 

Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz! 
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)

 

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!