Demetria

Karina történetek: Karina megszólal!

Volt már vele interjú itt a blogon, most újra leültünk és átbeszéltük az elmúlt időszakot. A legutóbbi történeteket most ő meséli el, hogy hogyan is élte meg őket. Szó lesz itt Kristófró, Robiról, hogy végül tényleg lefogyott e és, hogy milyen is most a szingli élet. 
Fogadjátok sok szeretettel : 

Eddig egyszer szólaltál meg egy interjúban az olvasóidhoz. Most újra vállaltad, hogy mesélsz. Kezdjük ott, hogy hogyan érzed most magad? Milyen az életed?

Köszönöm szépen, minden rendben velem. Tudjátok: mindig talpon maradok.
Sulizok, mellette dolgozok, szóval van teendőm szerencsére. Lelkileg is kiegyensúlyozott vagyok, és vannak jövőbeli terveim is bőven.

Kristóf nagy szerelem volt. Összeköltöztetek és meg is kérte a kezed. Hogyan élted meg a szakítást? Hogyan tekintesz vissza erre a kapcsolatra?

A szakítás meglepett persze, meg padlóra is kerültem miatta kicsit, főleg a módja miatt. Valljuk be, azért eljegyzés után kicsit többet érdemel az ember annál, hogy facebookon  jelentse be a párja: elköltözök. Sok mindent tanultam ebből a kapcsolatból is, amit a későbbiekben a javamra fordíthatok. Például ne dugjuk a fejünket a homokba a legapróbb gyanús jeleknél se, mert később ezek az apróságok nagyot üthetnek. Mindig mondjuk ki, ami zavar minket. Aki elmenekül a problémák elöl, az annyit is ér!

A „ Fogyj le” című bejegyzés arról a pasiról szólt ugye, aki Kristóf után érkezett. Mennyire érintett rosszul, hogy kritikát fogalmazott meg veled kapcsolatban és utasított arra, hogy fogyj le?

193121

Kép forrás: http://wall.alphacoders.com

Melyik nőt ne bántaná, ha a párja kövérnek látná? Igazából ebben az esetben csak azt nem értettem, hogyha nem vagyok az esete, akkor miért jött velem össze? Másrészt kicsit szebben is a tudtomra hozhatta volna, hogy kicsit husi vagyok. Elég értelmes és kompromisszum kész embernek tartom magamat. Mellesleg örüljetek, azóta kis csinos lettem!

Nem rég valaki visszatért újra az életedbe. Robival mégsem lett újra kezdés illetve bebizonyosodott, hogy nem mellette van a helyed. Miért mondtál neki igent és a végén miért utasítottad el?
 

Ennyit mondok: első szerelmem volt. Szerintem ezt sok mindenki tudja, mit jelent. Részletesebben kifejtem majd egy cikk formájában ezt a témát a későbbiek folyamán.

Nagyon sok szerelmi történetedet olvashatták már. Elég sok csalódáson vagy túl és sok szakításon. Mostani fejjel, hogyan állsz hozzá a párkapcsolatokhoz? Úgy értem hiszel még a mindent elsöprő nagy szerelemben vagy egy kicsit reálisabb lettél?

Sok mindent tanultam minden kapcsolatomból. Rájöttem, hogy mire van szükségem egy kapcsolatban, én mit tudok nyújtani, és mit várok el a másiktól. Reálisabb lettem ez igaz, viszont még mindig hiszek a szerelem erejében. Csak párosítani kell két kompromisszum kész emberrel, és sok-sok beszélgetéssel.

A szingliségre néha az emberek úgy tekintenek, mint egy betegségre, amiből nehéz „felgyógyulni”. Te hogyan éled meg a szingliséget? Te magad is úgy érzed, hogy ez ciki?

A szingliség nem betegség, és nem is ciki. Igenis szükség van olyan időszakra is az ember életében, mikor egyedül van. Ilyenkor megtanulja, milyen erős, mikre képes egyedül és megismeri önmagát. E nélkül normális kapcsolatra se tudunk szert tenni. Egy kapcsolat alapja az önismeret.

459627

Kép forrás: http://wall.alphacoders.com

Az olvasók igazi harcosnak láthatnak, mert sose adod fel és mész tovább. Nyílván neked is vannak mély pontjaid, amikor nagyon fáj egy-egy csalódás. Hogyan vagy képes túllépni? Mi az, ami motivál?  Mi van a túllépés előtt?

A legnehezebb rész az elmúlásban az újrakezdés. Mennyire is igaz ez. Szakítás után hajlamosak vagyunk bedepizni, értéktelennek érezni magunkat. Ez nagyon nagy hiba. Én már rájöttem arra, hogy mennyire is értékes vagyok, és hogyha az adott személy nem értékelt, majd más fog, csak meg kell találnom Őt. A keresgélés hosszadalmas és borzasztóan fárasztó folyamat, de hiszek benne, hogy megéri. Ez motivál újra és újra, na és persze a körülöttem lévő szerencsés párkapcsolati minták.


Végezetül mit üzensz az olvasóidnak, akik szeretnek és olvasnak?

Első üzenet: létező személy vagyok. Második: a lehetetlen csupán egy szó, amit el akarsz érni, azt igenis eléred. És a legfontosabb: minden reggel egy új esély, valami csodálatos dolog elkezdéséhez.

171116

Kép forrás: http://wall.alphacoders.com

 

Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz! 
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!