Nem akarok politizálni. Szóval bele se megyek a mélyébe, csak kiragadok egy részt, mert bosszant.
Szóval egyes politikusok szerint egy nő önmegvalósításának a csúcsa a szülésnél kezdődik. Akkor itt most álljunk meg egy szóra. Ha anya vagy, akkor kérlek, ne olvass tovább!
Hagy legyen már az én szabad döntésem, hogy az önmegvalósításom hol a búbánatban fog kicsúcsosodni. Hagy legyen már az én jogom eldönteni, hogy mit jelent számomra az önmegvalósítás. Ne fejeződjön már be ott úgymond az életem, hogy szültem. Komolyan, amint egy nő eléri a kort, hogy utódot hozhat a világra, hirtelen mindenki megcélozza, majd letámadja.
Ma csak kétszer tették fel nekem a kérdést, hogy terhes vagyok e már. Oké orvosi vizsgálat, de valahogy mégis az univerzum támadásának éreztem, hogy mindenki a méhem állapotáról érdeklődik, holott szerintem egy drasztikus fogyást követően jól látszódik, hogy még senki nem bérli nálam a helyet. Lapozzunk. Téma lezárva.
Kép forrás: http://wall.alphacoders.com
A családalapítás fogalma még fényévekre áll tőlem. Természetesen igen a válasz, ha megkérdezik, akarunk e majd gyereket. Mélyen legbelül viszont zakatolok, és magamnak újra felteszem a kérdést, amire csak a néma a csend a belsőm válasza. Nem tudom merre tart az életem. Nem tudom mi lesz velem és a párommal évekkel később, hogy merre fogunk tartani, hogy éppen az életünk mely szakaszán fogunk állomásozni. Nem tudom, hogy 4 évvel később mit fogunk gondolni a gyerek témáról. Ezért egyelőre a terveimre és a céljaimra koncentrálok, amik lassan már egy évtizede sziklaszilárdan állják meg a helyüket az életemben. Tehát nem vagyok hajlandó lemondani róluk addig, amíg meg nem valósítom őket. Tehát előrébb sorolom őket az életemben, mint egy saját csemetét. Lehetséges, hogy ez lesz az én önmegvalósításom, hogy az lehetek majd felnőtt emberként, aki mindig is lenni akartam és nem biztos, hogy ez az anya szerep lesz. Nem hiszem, hogy egy nő csak akkor lesz igazán valaki, ha szül egy utódot.
Kép forrás: http://wall.alphacoders.com
Különben is! Jogom van eldönteni, hogy mi az, ami lenni akarok. Jogom van eldönteni, hogy mikor mondhatom azt, hogy az önmegvalósításom csúcsán vagyok. Nehogy már majd nekem más mondja meg, hogy mi lesz az életem csúcspontja, oké? Amúgy sem szeretem, ha dirigálnak nekem! Szabad ember vagyok szabad akarattal. Ha nem szülök, akkor nem szülök. Kész! Nem leszek ettől kevesebb, sem szarabb ember.
Oly fiatal vagyok és még annyira előttem az élet. Annyi tervem van, annyi vágyam, ami még nem valósult meg és, amik talán csak akkor tudnak megvalósulni, ha nem szülök még egy jó darabig. Miért kell azon nőket elítélni és mindjárt a pokol legmélyebb bugyrába küldeni, ha nem akar utódot magának? Miért kell ráaggatni minden áron egy olyan szerepet, amiben nem tud kiteljesedni?
Kép forrás: http://wall.alphacoders.com
Én a vágyaimat akarom, a terveimet és a céljaimat. Még annyi mindent meg akarok tudni a világról és az emberekről. Tanulni akarok az életről és tapasztalni. Magamba szívni pár bölcsességet és élettapasztalatot. Könyveket akarok olvasni, jó sokat. Filmeket, sorozatokat végig nézni, amik engem érdekelnek. Rendezvényekre menni, érdekes estekre, ahol kicsit elgondolkozhatok az univerzumról. Én még annyi mindent akarok, de gyereket, azt még nem!
Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz!
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)
Ez így van! Én nagyon sok olyan történetet hallottam már, ahol meg se ígérték sőt, a nagyszülők kijelentették, hogy nem fognak a gyerekre vigyázni…. Erre se gondol senki. Az élet sokkal bonyolultabb annál, mint amiről a világ akarna szólni.
Nekem hiába vannak itt anyósomék és a szüleim, akárhogy számolgatok, mire nyugdíjba mennek felnevelném a gyerekem… Ennyi.
Nálam a cím már a “vágyaimat akarom ÉS a gyereket”-re módosult. 🙂
A segítségről: nagyon-nagyon szerencsés, akinek segít a család, barátok. Mégis, készpénznek az előzetes ígéreteket sajnos nem szabad venni. Van, amikor ugyanolyan hamar kihátrálnak, mint ahogy megígérték.
34 évesen vállaltam gyereket. Úgy gondolom, a 20-as anyukák bizonyos szempontból mégis előnyben vannak. Miért? Egyrészt a fizikai állóképesség terén. Ezt nem szokták hangsúlyozni, mégis a türelem mellett ez a második legfontosabb tulajdonság a mindennapok folyamán. Elolvashatsz 20 szakkönyvet, ha nem tudsz eleget futkározni utána, akkor…:)
A másik, a 30-40 éves korra “tervezett” gyerekvállalásoknál az a “ciki”, ha még kiderül egy meddőségi probléma (én pld 6 évig voltam meddőnek tartva, amikor spontán megfogant a kicsi), az nincs “beletervezve” feltétlenül.
A harmadik (ami társadalmi-gazdasági probléma, mégis az egyénen csapódik le), hogy manapság sajnos 30-40 éves korra sem feltétlenül sikerül sokkal nagyobb egzisztenciával rendelkezni, mint ha 20-on éves korban tesszük/tettük volna ezt.
A 22-es csapdája: 30-40 éves korban gyerek, pasi, állás és egzisztencia nélkül lenni (sokszor nagyjából önhibánkon kívül, csak mert így jöttek össze a körülmények). (Igen, ez a “pasi” kitétel nélkül férfiaknál is sanszos, csak őket tényleg nem kérdezgetik ilyenkor, mi is van). Ki merem mondani, kevés a lehetőség. (A családbarát kormány szlogen meg egyenesen felháborító.)
Azt hiszem, a szingli adós blogbejegyzésben volt egy olyan gondolat, hogy “kicsivel jobban élnek a szinglik, mint a családosok.” Igen, ezt sokan irigylik sajnos. Az a közvélekedés is ki szokta nálam verni a biztosítékot, mikor sokszor automatikusnak veszik, hogy ha gyereked/gyerekeid vannak, akkor “muszáj nyomorogni”.
Volt egy nyugdíjas kolléganőm. Ő szokta mondani, hogy ‘tanuld meg, lányom, a férfiak nem szeretnek nyomorogni’. Sajnos sok esetben igaza van. Miért is hozom ide ezt a gondolatot?
A nők felé sokszor “elvárás”, hogy ha “van egy tányér étel”, akkor vállalja már be azt a gyereket. A férfinek is tetszik ez? Nem feltétlenül. (Nőknél rózsaszín köd, “apu” esetleg odébbáll, utána meg megint a nő a “hibás” és a “lesajnálandó”, mert egyedül marad esetleg a gyerekkel/gyerekekkel…)
Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásodat 🙂
Igen, borzasztó nehéz és komoly döntés a mai világban egy gyerek.
Erősen gondolkodom én is! Valahol vágyom rá, de meg is rémíszt, hiszen a nagyszülei dolgozni fognak még mikor neki/ nekünk szükség lesz a segítségre.
A bölcsődékben túljelentkezések vannak és várólisták és nem a magánbölcsődékről beszélek..
Anyaként is elolvastam bejegyzésedet. 🙂 A másik oldalról én is próbálnám “megvilágítani” a kérdést.
Egy gyermekem van, szeretem-imádom őt.
Mégis…A mindennapok folyamán nagyon sokszor kiborul nálam is a “bili”. Nem a gyerek, a társadalom miatt.Ha tehetnék, legszívesebben az anyához ragasztanák a gyereket. Persze, az én gyerekem, nekem a legfontosabb. Mégis, segítség (nem csak családi,baráti, hanem társadalmi) nélkül nem megy.
Egy idő után a gyereknek is kell a közösség, nem csak “anyu”.
Összefoglalva a nehézségeket: kevés a bölcsődei, óvodai férőhely, kb. fél év bekerülni. Addig gyerek legyen otthon szülővel, mégis valahonnan szerezz munkahelyet, ahova visszatérhetsz. (Közben állandóan betegeskednek, de azért ne is rúgjanak ki…). Ha beteg, mindig tudjál ugrálni be a gyerekkórházba vele (főváros). stb. És ez még csak egy gyereknél…Megkérdem, mi van 2-3-nál? Életem legjobb döntése, hogy ő megszületett, de ne csodálkozzon a “kormány”, hogy az emberek egy részének nincs kedve folyamatosan küzdeni a külső körülményekkel.