Demetria

Meddig mehet a pedagógus?

Eléggé kaotikus állapotok uralkodnak a magyar oktatási rendszerben. Kaksi az egész, ha finoman akarunk fogalmazni. Én viszont nem erről akarok most beszédet nyitni. 

A húgommal nem rég beszéltem telefonon, miután segítettem neki egyik este telefonon keresztül elkészíteni egy házi fogalmazást. Kérdeztem, hogy és amúgy mi volt ma az iskolában, mire jött a panasz áradat. Egyszerűen elképezető volt, amit hallottam. Magyar gimnáziumról beszélünk. 
Állítólag problémás a húgom osztálya, de mint kiderült csak az egyik pedagógus képtelen az óra tartásra, és próbál az osztálynak keresztbe tenni, így folyamatosan negatívan állítja be a gyerekeket a tanáriban. Oké, nem szentek a mai fiatalok, de itt jó eszű és jó hírnevű iskola tanulóiról beszélünk, ahol nem történtek még eget rengető – rendőrségi ügyek például – problémák. Ha problémás osztályt akar a tanár, akkor örüljön, hogy nem az én gimis osztályomat tanította. Na, mi problémásak voltunk, egyenesen kezelhetetlenek. 

Az osztályfőnök a sok negatív értekezés után úgy döntött előszedi a bandát és tart egy 2 órás beszélgetést. A beszélgetés arról szólt, hogy mindenkiről elmondta a saját véleményét. Ezzel nem is lenne probléma, de odáig ment a dolog, hogy volt, akivel közölte, hogy bunkó, beképzelt és flegma. Kérdem én, egy pedagógus mégis meddig mehet ilyen téren? Vajon tényleg van joga egy nebulónak ezt mondani egy pedagógusnak? 
Amin pedig teljesen felment a pumpa az az volt, amikor az egyik lánnyal konkrétan közölte, hogy nem ő az osztály hercegnője és felejtse el, hogy mindenkinek megmondja a véleményét. 

555490

Kép forrás: http://wall.alphacoders.com

Értem én, hogy valahogy kordában kell tartani a mai kamasz nemzedéket, de az ilyen kinyilatkoztatásokat, amik ennyire nyersek és őszinték, hagyjuk a szülőre. Kissé nekem ez már a személyeskedés határa és szerintem egy pedagógusnak ehhez már nincs köze. 
Velünk is volt probléma. Velünk is próbáltak elbeszélgetni a tanárok, de senki személyes tulajdonságaiba nem gázoltak bele. Próbáltak inkább az iskolai viselkedésünkre és tanulmányainkra koncentrálni. 

A kamaszok olyanok, amilyenek. Nem egyszerű velük. Keresik a saját énjüket, hogy mi az, ami jól áll nekik, mik azok a tulajdonságok, amiknek köszönhetően teljes embernek érzik magukat.
Szerintem az nem segítség, hogy egy osztályfőnöki óra keretében mindenkit jól leoltunk, aztán diadalittas fejjel kivonulunk. Persze mikor az osztályfőnök megadta az esélyt, hogy a gyerekek is elmondják a véleményüket, az már nem tetszett. Pedig ez egy adok – kapok és ebbe ő ment bele, sőt mi több ő kezdeményezte. Azért mert ő egy felnőtt, egy tanár, nehogy azt higgye már, hogy a gyerek nem meri a szemébe mondani az ő saját hibáit. Nem mondtak semmi rosszat csak annyit, hogy változó a véleményük. Ebben pedig semmi rossz nincs. Nem mondtak olyan éles kritikát, mint a tanárnő.

Kép forrás: http://wall.alphacoders.com

Kép forrás: http://wall.alphacoders.com

Továbbra is azt mondom, hogy ehhez nem volt joga és nem volt sportszerű egy pedagógustól, hogy bevonult és jól megmondta a magáét. Szerintem van egy határ, ameddig egy tanár mehet. Na és persze van egy határ, ameddig a diák mehet. Ezt hívják tanár-diák viszonynak, amelyben megvan a kölcsönös tisztelet, és meg vannak húzva a vonalak, ameddig a felek elmehetnek. 
Személyeskedésnek pedig helye nincs és nem is lesz sose. 

Kedves olvasó! 
Meddig mehet szerinted a pedagógus? 

Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz! 
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)

 

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!