Nagy az Isten állatkertje, tartja a mondás. Én pedig már jó pár éve tapasztalom, hogy a kicsi kerítés miatt elég sok lakójával sikerült összefutnom. Ma már totálisan bebizonyosodott, hogy nem a kicsi kerítés az oka. Én szerintem valami kiválasztott lehetek, mint állatkerti gondozó.
Hihetetlen türelemmel rendelkezem az emberek felé. Talán a sok éves tapasztalat az oka, mivel sok féle emberrel hozott már engem össze az élet. Rájöttem, hogy egy nyugodtabb, ám de annál tüskésebb hangnemben simán le tudom szerelni azon embereket, akiknek sokszor nincs helyén a józan esze. Persze ezt már fejlesztettem tovább, nemes egyszerűséggel az emberi hülyeségre csak vágok egy pofát. Az arcomon ez a felirat olvasható ilyenkor: Te most ezt komolyan gondoltad/kérdezted/mondtad? Így állok tovább.
Soha, de soha nem fogom megérteni mivel érdemeltem ki ezt a posztot, hogy az égiek engem is kiválasztottak amolyan “gondozónak” a hülyékhez az életben. Tény, hogy ez által szélesedik a látóköröm és minél jobban tudom a türelmemet fejleszteni, de néha vágyom arra, hogy normális emberekbe is belefussak. Mindig sikerül rácsodálkoznom, hogy micsoda élethelyzetekbe tudom találni magam, de néha abszolút nem értem, hogy miért velem történnek ezek a dolgok. Ezt szerintem ráhagyom a jövő történészeire, majd megfejtik és hozzá toldják a memoáromhoz.
Történt ugyanis, hogy állásinterjún voltam. Ez még önmagában nem érdekes, de amilyen kérdésekkel lebombázott a munkáltató, az annál inkább. Kereskedelmi munka lett volna. Nincs végzettségem, de behívott, aztán közölte, hogy ő elvárja a végzetséget.
Kérdés: Minek hívtál be?
Komolyan azért hívtál be, hogy egymás idejét raboljuk? Amúgy meg hol is van az önéletrajzom, amit beküldtem? Elvesztetted és nem találod? Mond csak, milyen munkáltató vagy te?
Nem tudom, hogyan kanyarodtunk ide, de teljesen földhöz vágta az agyam, mikor rákérdezett, hogy a háztartást egyedül vezetem e. Nyílván olyan munkára jelentkeztem, amihez ennek semmi köze.
Kérdés: Mi közöd hozzá?
Különben meg nem én vezetem a háztartást. Házi manók tömkelege a rabszolgám. Főznek, mosnak, takarítanak én meg csak lábat lógatok. Tök jó, mi?
Ilyenkor komolyan nem értem az embereket. Random kérdések és helyzetek, amiket nem értek és nem is fogok soha. Behív, de nem kellek, mert nincs végzettségem, aztán utolsó kérdésként még az életembe is belekontárkodik. Van egy határ, ameddig egy interjú mehet. Szerintem az utolsó kérdéssel át is léptük a határt és egy újabb lakó gondozójaként érzetem magam.
Az a fajta ember vagyok, akinek egy szemvillanás alatt kiülnek a gondolatok az arcára. Szerintem az őszinte döbbenet és a hülyének nézés most is kint csücsült az arcomon. Nem is igazán érdekelt.
Haza indultam és megint valamiféle tapasztalatot tudhattam a zsebemben.
Nem tartom magam egy zseninek, sem egy őstehetségnek, de az elmondható rólam, hogy nagy türelemmel rendelkezem és, nagyon örüljenek egyes emberek, hogy még nem húztam őket pofán. Néha napján bizony lendülne a kezem, hogy normális vagy? Eszednél vagy? Ehelyett pedig csak mélyen beszívom a levegőt és próbálok csendben türelmes maradni.
Karina röhögött a telefonban, amikor elmeséltem neki a történeteket. Annyit mondott: ” Anyám, ilyen csak veled történhet. Te mindig kifogod az ilyet!”
Savanyú pofával vettem tudomásul a fájó igazságot. Csak szépen haza bandukoltam egy teli bevásárolt szatyorral a kezemben, otthon lerúgtam a csízmám és fogtam a fejem, majd ismét tovább léptem.
Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz!
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)
