A régi általános iskolámban volt és van egy úgymond bevett szokás, amiről mind a mai napig azt gondolom, hogy felesleges. Nem a saját helyzetemre való tekintettel, hanem mert szerintem másképpen is lehetne az oktatást folytatni 3. osztálytól. Na de, akkor ha gyengébb képességű osztályba sorolják a gyerekem selejtnek minősül?
Ugyanis ez a szó is elhangzott az akkori 3.osztályomról. 2. osztály végén egy össznépi szintfelmérőt írattak velünk, melynek eredményei alapján háromfelé osztották az osztályokat. Voltak az emelt szintű angolosok, a számítástechnika osztály és a hagyományőrző osztály. Utóbbiba kerültek állítólag azon gyerekek, akik gyengébb képességűek vagy, ahogy egy szülő vagy tanár szájából elhangzott, a selejtek. Köztük voltam én is.
Nem voltam él tanuló, a matek pedig siralmasan ment. Azt hiszem pontosan emiatt a hiányosságom miatt sikerült belepottyanjak ebbe a kategóriába.
Sose felejtem el, hogy a szintfelmérő után csak egy kisebb fehér cetlit kaptunk a kezeink közé, amin a nevünk és a “besorolásunk” volt olvasható. Mondanom sem kell, hogy akinek a hagyományőrző volt a papírra írva az velem együtt bőgött, mint a zápor eső. Hiszen az iskola burkoltan közölte ezáltal velünk, hogy a képességeink elég gyatrák, ezért egy helyre szánnak minket. Azt se felejtem el sose mennyire sírtam és, hogy még akkor is bőgtem, mikor anyukénak haza vittem az eredményt. A gyerekük: selejt. Szép mondhatom!
Príma osztály voltunk és felettébb jó képességekkel. Mondhatni megcáfoltuk minden évben az eredményt, ami a kis cetlin volt. A további években hihetetlen, dobogós eredményeket értünk el az iskolai versenyeken. Országos első helyet is hoztunk el. Volt köztünk kitűnő tanuló is és nem egy. Tehát akkor mit kerestünk mi itt pontosan? Igazából nem a képességeink, hanem amiatt a rohadt szintfelmérő miatt kerültünk ide. Az az egy számított csak. Ez pedig szerintem elég szomorú.
Azóta felnőttem és a mai napig elgondolkodom azon, hogy miért lettem én akkor selejt. Négyes tanuló voltam, nem voltam magatartás zavaros, szót fogadtam és még énekversenyre is mentem, kétszer is. Jó, a matek az mindig billegett, de hát nem születtem én Eisteinnek. Magyarból taroltam, felvettek a rendészeti középiskolába és végig nyomtam ott is a 4 évet.
Kémia versenyre is jártam meg még egy egészségmegőrző verseny csapatban is részt vettem. 4 évig én voltam az osztálytitkár és minden osztály és iskolai parlamentgyűlésre elmentem, hogy kiálljak az osztály nevében. Akkor miért voltam én hagyományőrzős? Mire volt jó ez az egész? Miért nyomták le már 8 évesen a kis önbecsülésem?
Felnőttként azt gondolom, hogy nem lettem egy utolsó, gané ember. Követek el hibákat, de nem vagyok rossz ember, pláne nem selejt. A skatulyát viszont csak az általános végével tudtam levetkőzni, miután tudtam, hogy abba a szakközépiskolába megyek tovább, ahova vágytam.
Az írói terveim is valamelyest megvalósultak, ott vagyok, ahol lenni akartam. Teljesült, amiről álmodoztam. Azóta új tervek és új célok születtek.
Az emberi kapcsolataim stabilak és boldogak. Bár vesztettem el számomra fontos embereket, mégsem érzem azt, hogy ez 100%-ig az én hibám lenne, hiszen minden két emberen múlik.
Összegezve, attól, hogy engem 8 évesen egy skatulyába raktak még nem csúsztam le az életben, mint ember. Talán még ma is azért küzdök annyit és azért van bennem ekkora megfelelési kényszer, mert egy esős délutánon az volt azon a bizonyos cetlin, ami. Ezt pedig nem felejti el olyan hamar ez ember. Valahogy beleivódik egy része és hordozza magával.
Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz!
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)
