Demetria

Karina történetek: Türelem, türelem…

Az ok, amiért eddig Karina nem hallatott magáról az volt, hogy már fél éve párkapcsolatban él. Mondhatni kissé bonyolult a dolog és a helyzet kezd kicsúcsosodni. A párja Norbert pedig, nem akarja meghallani, hogy Karina már kezdetektől fogva nyom egy bizonyos vészcsengőt. Mi van a mai férfiakkal? Hogy veszhetnek ki egy férfi fejéből a párkapcsolat szabályai? 

Kép forrása: https://wall.alphacoders.com

Kép forrása: https://wall.alphacoders.com

Sokszor beszélgettek már erről a problémáról. Szeretném leszögezni, hogy semmi probléma nincsen azzal, hogy ha van valami az ember életében, amit szeret és aktívan űzi. Van viszont egy határvonal, amit jobb nem átlépni, ha életben akarjuk tartani a párkapcsolatunkat. Norbi hobbijával pedig gondok vannak. Mint minden fiú ő is nagyon szeret szerelni, főleg autókat, a sajátját vagy a haverokét. Hétvége nem telt még úgy el, hogy Karinát magára hagyva a családjával ne ment volna el szerelni. Sőt olyan is előfordult, hogy a hétvégi együttléteket mondta le egy-egy szerelés miatt. Nem súlyos, vészhelyzeti szerelések voltak ezek csupán bütykölések, amikkel jól elvoltak. Nem arról volt szó, hogy egy autó nem indult vagy kolosszális meghibásodása volt. Igen, tudom, hogy vannak alkatrészek, amiket cserélgetni kell, de szerintem nem heti szinten. Gépészmérnökkel élek együtt, tehát ez ügyben teljesen képben vagyok. 
Karina próbált megértő lenni Norbival, hiszen a fiúnak 3 évig nem volt senkije, nem kellett alkalmazkodnia, nem kellett egy másik emberre gondolnia csak magára. Végül is nem olyan nagy ügy ez, amit nem lehet megoldani, nem olyan helyzet, amibe nem lehet visszarázódni. Mégis az a kép van Karina előtt, hogy talán kedvese nem képes a visszabillenésre, vagy nem is akar visszabilleni, hiszen lemondásokkal járna mindez, amit ő nem szeretne. Csakhogy a barátnőm ultimátumot adott neki. Vagy ő vagy az autó. Ez így nem mehet tovább, hogy a hétvégi közös programokból végül az lesz, hogy Karina a kistesóval vagy az anyós jelölttel tölti az idejét. Hiszen ő Norbival akar lenni, hozzá utazik el és nem csak a családhoz. Látszólag ez, a kedves úriemberünket nem nagyon izgatja. 

Egyre nagyobb problémák vannak a párkapcsolatokban. Egyre kevesebben tudják vagy felejtik el, hogy mi is az a párkapcsolat, hogy mivel jár és miket kell tenni érte. Fittyet hányva az egészre próbálnak úgy élni, mintha még mindig szinglik lennének. Nem a körberajongást várja egy nő vagy egy férfi, nem az állandó egymásba való csimpaszkodást. Csupán annyit kérnek, hogy ha nem tudnak mindennap találkozni, akkor mikor erre idő jut tudjanak minőségi időt együtt tölteni és közös programokon részt venni. A másik probléma a hozzáállásokkal van. A férfiak bunkóznak, úgy beszélnek a barátnőjükkel, mint ahogyan a haverjaikkal szoktak. Kissé lekezelően, nem törődően. Ahogy a férfiak egymás között szokták. Ez pedig egy nőnek elég bántó tud lenni. Egy idő után pedig fárasztó az állandó figyelmezgetés, hogy nem a haverod vagyok. 
Igen, a kommunikációs problémát egyszerűen nem lehet kiűzni egyes párkapcsolatokból, úgy meg pláne nem, ha csak az egyik fél próbál érte tenni, a másik pedig oda sem ügyel rá. A vészcsengőt sem érdemes nyomni, hiszen arra se nagyon ügyelnek egyesek… 

Kép forrása: https://wall.alphacoders.com

Kép forrása: https://wall.alphacoders.com

Nem értem. Most vajon tényleg ennyire nehéz vagy ennyire lusták lettünk? Annyira megszoktuk, hogy kész dolgokat dugnak a szánkba, hogy már semmiért sem vagyunk képesek megmozdulni? Azt várjuk, hogy majd egy kész párkapcsolat, kész házasság, kész gyerek lesz majd előttünk, ha felnövünk? Ugyan kérlek! A párkapcsolatért dolgozni kell, a házasságért már szintén és a gyereket se a gólya hozza. Egy terápiás könyv illetve előadás se fogja megmondani a tuti neked, mert nem erről szól. A céljuk az, hogy elindítsanak, de helyetted nem fogják végig járni az utat. Az a te dolgod. 

Na és neked? Hogy működik a párkapcsolatod? Magadra vagy a párodra ismertél a sorok között? 

Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz! 
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!