Kedves barátaim…

Kedves “barátaim”!

Miattatok térek vissza az alapokhoz. Vissza ahhoz a régi motivációmhoz, amikor is megnyitottam az első blogomat, hogy nem tudom elmondani senkinek, elmondom hát mindenkinek. A világba fogom kiabálni újra az érzéseimet, ahogyan csak a csövön kifér, mert jelen pillanatban erre nekem nagy szükségem van. 
Állítólag Ti a barátaimnak mondjátok magatokat. Elég furcsán definiáljátok a barátság fogalmát legalább is velem szemben. Nyílván sokan fognak rám írni vagy felhívni ezek után, de hogy őszinte legyek mindegyikőtökről tudni fogom az igazat. Tudni fogom, hogy miért is hívtok vagy írtok nekem igazán. Nem miattam lesz. Ugyanis, ha valóban érdekelnélek benneteket, akkor keresnétek, felhívnátok vagy dobnátok felém egy üzenetet. 

Baromira elegem van már régóta abból, hogy én mindig mellettetek állok, amikor a szükség hozza, de amikor nekem lenne szükségem valakire, akkor hirtelen úgy eltűntök, mint Petőfi a ködben. Magamra maradok minden bajommal, fájdalmammal, örömömmel. Senkit, egyszerűen a kutyát nem érdekli, hogy mi van velem vagy, hogy élek e még egyáltalán. Nem érdekel hányótoknak hiányoznék, ha egy nap úgy adódna, hogy létezésem megszűnne a Földön.  Kérlek benneteket, hogy ne hiányoljatok, mert akkor már úgyis késő lesz! 
Fantasztikus, hogy micsoda gyorsasággal vagytok képesek eltűnni, majd ezek után a barátaimnak mondani magatokat.  Ígérgettek, de már évek óta nem hiszek el semmit, bármennyire is szeretném. Ígértetek már nekem sokszor és sok mindent és szerintem az egyik kezem bőven elég lenne ahhoz, hogy megszámoljam, hányat voltatok képesek beváltani. 

Kép forrás: pexels.com

Kezdjük ott, hogy hányan voltatok azok, akik megígértétek, hogy egy délután összefutunk. Én készültem, mint egy igazi marha, majd az utolsó másodpercben volt pofátok azt mondani, hogy mégsem. Még, ha csak egyszer fordult volna elő. Van köztetek olyan, aki sorozatosan játszotta el ezt velem, majd tett úgy utána, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Persze, amikor szívfájdalmatok volt vagy éppen unatkoztatok, akkor én készséggel álltam a rendelkezésetekre és cserébe csupán annyit vártam, hogy tegyetek majd ti is így velem. Nos, ez valahol elmaradt. 
Ugye milyen jó volt, amikor én ott voltam és fogtam a kezeteket? Kérdem én, Ti mikor és hányszor fogtátok az enyémet? Ugye milyen jó volt velem elmenni valahova? Hányszor is mondtatok le engem, mikor nekem lett volna szükségem rátok? 

Annyi tanácsot adtam és nyújtottam jobbot, amikor kellett. S mikor én a szakadék szélén jártam hányan ugrottatok utánam? Én mennyit érdeklődtem hogy létetek felől és ti hányszor rólam? 
Nem az a célom, hogy azt érjem el, hogy mind gyertek vissza, mert köszönöm szépen, nekem ilyen emberekre nincs szükségem. Akkor inkább leszek magányos, mint a kisujjam, minthogy olyan emberekkel vegyem körül magam, akiket marhára nem érdeklek. 
Nem vagyok olyan, mint Ti? Őszintén megmondom a véleményem ahelyett, hogy nem hazudok? Igen ez így van. Ez a barátság lényege, hogy őszinték legyünk egymással. Hazudnak nekünk eleget az életben.
Miattatok nem várom már a születésnapom, meg a névnapom, mert egy sem volt emlékezetes. Egyre se tudom azt mondani, hogy milyen jó volt, mennyi emberrel sikerült összeülnöm, hogy csendesen megünnepeljük együtt. Nem ajándékokra vagy fergeteges bulira vágytam. Egyszerűen csak arra, hogy összeüljünk együtt, hogy együtt legyünk. 
Mindig fáradtak vagytok és sose értek rá. Én is fáradt vagyok és én is dolgozom. Üres kifogásokkal és átlátszó dumával jösztök, amiket jó pár év után már meguntam. Sőt, már felfordul a gyomrom tőle! 

Kép forrás: pexels.com

Miért mindig csak tőlem várjátok el azt, hogy keresselek benneteket, hogy én érdeklődjek, hogy én hallgassak? Engem mikor fog bárki magától megkeresni, rólam érdeklődni vagy éppen meghallgatni? Mikor jön el az, amikor én is fontos leszek egy kicsit? Én mindig adtam nektek és sose szóltam, ha éppen valami zavart. De a hosszú évek során felgyűlt érzelmek most tombolnak, mert eljön egy bizonyos pont, amikor az ember besokall. A pillanat nálam most jött ellés finoman szólva elég sokáig tűrtem. 

Szóval kedves “barátaim”! Nagyon szépen kérlek titeket, hogy gondoljátok át a velem való kapcsolatotokat, gondoljátok át, hogy hányszor voltam mellettetek és szerettelek benneteket őszintén. Én mindig erősítettem bennetek a jó oldalaitokat, emeltem ki erényeiteket. Nekem magam kellett rájöjjek, hogy miben vagyok jó, hogy mi az, amiért talán szerethető vagyok.
Köszönöm, hogy voltatok, mert így már tudom, hogy kire van nekem szükségem és kire nem! 

Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz! 
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)