Mindenki tudja, mindenki ismeri azt a szituációt, amikor a kedves ismerőseink, rokonaink vagy barátaink osztogatnak segítő, megmentő posztokat. Ismerős? Tudod ez ” Oszd meg és segíthetsz”! De nem az, amikor egy lájk 500 forint, nem, én most nem a becsapós osztogatásokról beszélek, hanem amikor tényleg tudna az emberiség segíteni.
Tudjátok én mostanában rabja lettem egy online rádióállomásnak és ott vetült fel ez a téma. Segíteni másokon illetve kisállatokon. Azt hiszem valami olyasmi is felvetült és én is pont akkor gondolkodtam rajta, hogy hamarabb kezdünk el segíteni egy bajba jutott állaton, mint egy embertársunkon. Ez pedig baj. A helyes az lenne, ha egyenlő arányban tudnánk segítő kezet nyújtani, egy védtelen állatnak vagy embernek.
Mégis azt látom és tapasztalom, hogy hamarabb osztanak meg az emberek egy olyan posztot, amin kisállat van, mint egy ember, aki napról napra él az utcán vagy éppen még van fedél a feje felett.
Talán ennek azaz oka, hogy az állatok kiváltják nálunk a cukiság szindrómát, míg az ember nem. Én csak találgatni tudok, de szeretném ennek a dolognak jobban látni minden oldalát. Nincs azzal gond, hogy megosztjuk ezeket a posztokat, mert talán tényleg akad, majd valaki, aki segítséget nyújt, de miért nem látok több olyan posztot, amin emberek szerepelnek.
Szeretném tudni a választ.
Kisállat tartó vagyok én is. Féltem, szeretem és a szemem fénye a kis csipogós madárka, de a blog mégis csak olyan alapon jött létre, hogy valami féle lelki segítség legyen az embereknek. Nem azt akarom én, hogy most akkor mindenki rögtön szaladjon egy ingyen konyhára, vagy azonnal kezdjen bele valamiféle adakozásba. Nem. Én csak egy jelenséget szeretnék megfejteni.
A facebook fantasztikus erőkkel bír, míg akkor is, ha sokszor az a hajunkat tépjük tőle. Sok csoda történt már az oldalnak köszönhetően. Itt van mindenki, aki számít. De kanyarodjunk most egy konkrét történethez:
A rádióállomás ahol halálra szoktam magam röhögni a csapatnak köszönhetően, egy akcióba kezdett. Akadt egy hölgy a műsorvezető ismerősei között, akinek szüksége lett volna egy laptopra, mert nincs pénze a lakáson kívüli szórakozási tevékenységekre, így csak egy számítógépre vágyik, amelynek a segítségével az interneten szórakozhat egy kicsit. Zenét hallgathat, filmet nézhet vagy egyszerűen csak böngészne internetes magazinok között. Hirtelen, mi a hallgatók, azt tudtuk felajánlani, hogy vagy körbe érdeklődünk vagy megosztjuk az erről szóló cikket.
Ez is lehet egy segítő forma. Tisztában vagyok vele, hogy az országban nagyon sok az adakozó lelkű, segíteni akaró ember, de ez mégis kevés. Könnyebb megosztani a facebookon és közben tovább görgetni az idővonalon, mint tenni valamit. Talán 5 perc múlva már eszébe sincs az embernek, hogy mit is osztott meg. Ha mégis, reménykedik, hogy majd valaki segít és sajnálja a posztban lévő történteket.
Nem csak az adakozásról van itt szó. Könnyebben hátat fordítunk mi emberek egymásnak, minthogy segítsünk. Legyen ez egy lelki sérelem, egy válás, egy rossz időszak. Amikor azt érzik az emberek, hogy tehetetlenek inkább elfordulnak, hogy ne is kelljen mindezzel szembesülni. Aki pedig éppen a szarban úszkál, azt jól ott hagyják megfulladni. Tapasztaltam már. Ha lelki válságban voltam és egy kicsit bezárkóztam, akkor hirtelen, háttal nekem álló embereket láttam szinte. Alig volt egy ember, aki odajött volna és azt mondta: Segítek!
Ilyenek vagyunk javarészt! Tudom, hogy fájó ezeket a sorokat olvasni és sokan háborognak, hogy de hát ők nem ilyenek. Akinek nem inge nem veszi magára. De tegyük a szívünkre a kezünket és legyünk őszinték! Így van! Ember az embernek nagyon könnyen hátat fordítva elsétál, mert amiről nem tudunk, az nem fáj, az nem zavar.
Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz!
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: