Életemben egyszer akartam elmenni diákmunkát vállalni, de az is Demetriához méltó módon sült el. Eléggé cseresznyétlen embernek mondanám magam. Akárhova elmegyek, akárkivel találkozom először, a lényeg, ha elsőre vágok neki valaminek, abból tuti, hogy semmi jó nem sül ki.
Történetem ott kezdődött, hogy kaptam egy fülest, miszerint a színházba keresnek diáklányokat büfésnek vagy jegyszedőnek. Én a kicsi, felbátorodtam és nyakamba vettem a várost.
Már ott szagot kellett volna fogjak, mikor azt írták, hogy nem az egyik, hanem már a másik utcában vannak. Mindegy. Úgy voltam vele, hogy ez tuti veterán diákmunkásoknak szól.
A legújabb cím az egyik irodaházba vezetett. Belépésemkor úgy éreztem magam, mintha egy kihalt hullaházban lennék, de bátor voltam és haladtam tovább. A liftben már kezdeti halálfélelmem volt, olyan baljósan vitt fel a második emeletre. Lélekszakadva, már-már életemet féltve ugrottam ki belőle és az ajtóhoz léptem, ami egy zártfolyosóra vezetett volna, ha be tudtam volna menni. A fene nem gondolta volna, hogy egy ilyen lélektelen irodaházba ilyen nehéz közlekedni.
Felfedeztem egy kaputelefont, amin rögtön megtaláltam a diákmunkások nevét és csöngettem. Csörgött és csörgött, de a kutya nem vette fel. Gondoltam ebédszüneten vannak, elvégre mégis csak 1 óra van. Ekkor jött egy nő, akin keresztül sikeresen belógtam a folyosóra. Na itt már tényleg azt képzeltem, hogy mint a horror filmekben a hősnő állok egy csendes, üres folyosón és itt fog elkapni valami félőrült gyilkos.
Néztem jobbra, majd balra, hogy mégis merre lehet az a bizonyos iroda, ahova én el szeretnék jutni a tyúkszaros életem árán is. A falon egy nagy poszter mutatta meg nekem végül az utat. Elértem az ajtóhoz, ahonnan semmiféle zaj nem szűrődött ki. Itt már azt gondoltam, hogy egyedül van itt egy nő, aki halálos csendben gépel és várja az aktuális, munkára kész diákokat. Kopogtattam, majd a kilincset lenyomva már léptem is volna befelé, amikor vett egy nagy fordulatot a kilincs és a kezemben maradt. Kimeredt szemekkel, kalapáló szívvel és a bent lévő nem létező nőt féltve próbáltam a kilincset visszahelyezni a helyére. Végül én marha rájöttem, hogy a kutya sincs odabent!
Ekkor, mintha valami isteni csoda történt volna, élő húsvér embereket pillantottam meg a folyosó végén. Rohantam hozzájuk és elkaptam az első utamba tévedő férfi egyedet. Elmondtam ki vagyok, mi vagyok, honnan jöttem és hogy ezt meg ezt keresem. A srác vékony egér hangon válaszolta azt nekem, hogy itt bizony féléve nincs senki csak megmaradt poszter utal arra, hogy valaha volt. Elirányított a szomszédos irodába, ahol valóban adnak diákmunkát, és hogy talán majd ők segíthetnek rajtam.
Elindultam, de ekkor már úgy voltam magamban a dologgal, hogy az égiek se akarják, hogy dolgozzak, nem hogy én. Mindegy. Már elindultam neki vágtam és végig is csinálom. Nagy szerencsémre a következő diákszövetkezetnél az ismerősöm ült, aki készséggel segített és adott egy telefonszámot. Levegőt kapkodva köszöntem meg és már hívtam is. Egy jól szituált úriember volt a vonal végén, aki készségesen közölte velem, hogy
1: Az állás már nem aktuális.
2: Ők már egy harmadik helyszínen vannak, amit nem tettek közzé az oldalon és oda csak akkor mehet ember, ha szerződést írnak alá.
3: Regisztráljak az oldalra és keressek állást!
Forrás: performia.hu
Kedves olvasó, ha azt hiszed, hogy a történet itt véget ér nagyon tévedsz. A pipától nem látva, magamban már minden fellelhető cifra káromkodást elmondva battyogtam haza. Kaptam a laptopot és már regisztráltam is. Kissé már boldogan bár még mindig paprikás hangulatban léptem volna be az oldalra, amikor: Ilyen e-mail cím nincs az adatbázisunkban!
Az meg mégis, hogy a máriába lehet mikor ezred másodperccel ezelőtt regisztráltam???
Itt jött el az a pont, amikor feladtam. Lezártam a laptopot és hátra dőlve bekapcsoltam a tv-t.
Ilyen az, ha én neki indulok munkát keresni. Eljutok egy kísértet járta helyre, a kilincs a kezemben marad, az e-mail címemet se fogadják el nem hogy engem és még mindennek a tetejébe munkám sem lett.
Ekkor megvilágosodtam, ha eddig megvoltam diákmunka nélkül továbbra is megleszek. Elkönyveltem ezt egy jó történetnek, amivel másnap egy önálló kabaré délelőttöt adtam elő a csajoknak. Ők jót nevettek és a végén én is. Majd elhangzott az a bizonyos mondat:
Basszus Demetria, ez is csak veled történhet meg!
Tetszett a bejegyzés? Akkor gyere a facebook oldalra, ahol még sok más érdekes és szórakoztató bejegyzéssel találkozhatsz!
Zene, videó, egyéb cikkek, vicces momentumok... Érdekel?
Kérdésed van vagy esetleg írnál? Tedd meg a facebook oldalon vagy e-mailben :)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: